fotó: pixabay.com

Egyre több a nevelőszülő Budapesten

Egyre több a nevelőszülő Budapesten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapest statisztikai évkönyve 2018 című, nemrég megjelent adatgyűjteményéből idézve a Népszava azt írja: tavalyelőtt 948 nevelőszülőnél már 2383 gyermeket helyeztek el, és a családok fele három vagy több gyermek nevelését vállalja. A nevelőszülői létszám 2000-ben 438-ról indult, akkor csak nyolcszáz gyermek nevelését tudták így megoldani.

Csökkent viszont az örökbefogadások száma: az ezredfordulón 182 sikeres örökbeadást regisztráltak, és még 2017-ben is 133 esetet rögzített a KSH, ám 2018-ban mindössze 109 örökbefogadás történt a fővárosban.

Egyre gyakrabban kapnak engedélyt örökbefogadásra külföldi állampolgárok: míg 2015-ben csak egyetlen ilyen eset volt, 2018-ban már 19.

2015-től megugrott a környezeti okból védelembe vett gyermekek száma: míg 2000-ben még csak 66, 2018-ban 990 kiskorút vontak be ebbe a körbe. Ilyenkor a gyermeket nem szakítják ki a családból, de a szülőnek szigorúan be kell tartania a családgondozó utasításait, például iskolába kell járatnia a fiatalt.

Összesen 2280 család gyermekei kerültek ilyen védelem alá, 62 esetben a gyerekek bántalmazása miatt.

Kapcsolódó cikkek