Illési Sándor László elmondta, az elnyert támogatást az önkormányzat 120 millió forinttal egészíti ki. Hozzátette, a napokban kezdődött kivitelezés várhatóan szeptember 30-án ér véget. Előreláthatóan jövő év januártól – a hatósági engedélyek beszerzését követően – járhatnak a gyerekek az új,
bruttó 622 négyzetméter alapterületű létesítménybe, amelyhez egy 1500 négyzetméteres udvar is tartozik majd.
A településen jelenleg egy tizennégy férőhelyes bölcsőde működik, így a beruházásnak köszönhetően Cserkeszőlőn megduplázódik a bölcsődei férőhelyek száma. Illési Sándor tájékoztatása szerint,
a jelenlegi férőhelyszámnál nagyobb az igény a bölcsődére, mindig van várólista.
Az alpolgármester elmondta, hogy a kunszentmártoni járás tizenegy települése közül négy – Kunszentmárton, Tiszaföldvár, Cibakháza és Cserkeszőlő – működtet bölcsődét. A cserkei bölcsődébe illetve óvodába mindig járnak más településekről is gyerekek, jellemzően azok, akiknek a szülei Cserkeszőlőn dolgoznak.