illusztráció, fotó: pixabay.com

Az államtitkár szerint mindenkinek az érdekét szem előtt tartották

Az államtitkár szerint mindenkinek az érdekét szem előtt tartották

A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabályi változás az egész társadalom érdekét szolgálja. Ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila elmondta, az október 15-én életbe lépő jogszabály-módosítás azt célozza, hogy ne legyen utcán éjszakázó hajléktalan és az állampolgárok zavartalanul használhassák a közterületet. A szabálysértési törvény módosulása értelmében nem lehet életvitelszerűen közterületen élni. A kormány ezzel párhuzamosan a hajléktalan-ellátási tartalékalap létrehozásáról döntött, melynek összege 300 millió forint. Ennek jelentős részéből azt oldják majd meg, hogy a nappali és az éjszakai menedékhelyek nyitvatartása illeszkedjen egymáshoz, 24 órás ellátási lehetőséget nyújtva a rászorulóknak – ismertette az államtitkár.

“A hajléktalanokkal szembeni emberiesség szempontjából fontos az őket ellátó intézmények fejlesztése”

– mondta Fülöp Attila. Hozzátette, 650 millió forintot fordítanak országosan hajléktalanokat ellátó intézmények korszerűsítésére hét nyertes pályázatnak köszönhetően. Azt mondta, a jogszabályváltozásból adódó “új típusú feladatra” felkészült az intézményrendszer, amelyben országosan 19 000, állami finanszírozású férőhely működik.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a következő időszak fontos feladatának nevezte, hogy a szakemberek megoldást találjanak az utcán élő, az intézménybe való beköltözéssel szemben ellenállást tanúsító emberek kezelését illetően.

Némedi Lajos (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere szerint a városban az érintettek jó együttműködésének köszönhetően a jövőben is meg fogják oldani a hajléktalanok ellátását.

Szaller Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házának intézményvezetője elmondta, hogy 195 millió forintos uniós támogatást nyertek az éjszakai ellátást nyújtó épület bővítésére, korszerűsítésére, a munkálatok a tervek szerint jövő tavasszal kezdődnek.

Kapcsolódó cikkek