Boléro-remix tánckoncerttel köszöntik 2020-at

Boléro-remix tánckoncerttel köszöntik 2020-at

Az elmúlt évek tánckoncertjeinek legsikeresebb produkcióiból láthatnak válogatást az érdeklődők a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában január 11-én; a kilencedik alkalommal megrendezett újévi produkció a Boléro-remix nevet kapta. Ezt közölte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezető szakmai igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján kedden.

Patkós Imre elmondta, a 2020-as újévi tánckoncert repertoárját Izaki Maszahiro fő-zeneigazgató válogatta össze, a 2012-ben indult újévköszöntő koncertek alkalmával a színpadon egyenrangú partnerként jelenik meg a zene, az ének és a tánc.

“A művészetek összefonódásával kivételes produkció jött létre”

– jegyezte meg.

Arról is beszélt, hogy produkció során fellépnek a Budapest Táncszínház, a Pécsi Balett táncművészei is, akik többször szerepeltek már a megyeszékhelyen a szimfonikusokkal, akárcsak a vezetőként Szitt Melinda nevével fémjelzett Szolnok Balett. Továbbá a Közép-Európa Táncszínház és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatóinak csapata is elfogadta a meghívást.

Patkós Imre kiemelte, neves koreográfusok – Raza Hammadi, Fodor Zoltán, Bajári Levente vagy Feledi János – produkcióit láthatja majd a közönség.

Kitért arra is, hogy a hagyományos zene, ének és tánc összefonódású tánckoncert elengedhetetlen közreműködője a kétszáz tagú kórus. Vendégük lesz Nyíregyházáról a Cantemus Vegyeskar és Kecskemétről a Cantus Nobilis Kórus. A szereplők között lesznek szolnoki művész csoportok is: a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Kodály-MÁV Vegyeskar, a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Gyermekkara és Lánykara, illetve a Tiszaparti Gimnázium Kodály Zoltán Leánykara.

Izaki Maszahiro fő-zeneigazgató, a produkció zenei rendezője a sajtótájékoztatón a Bolérót az egyik legismertebb és legkedveltebb klasszikus zenének nevezte, amelyet a közönség szívesen hallgat újra és újra. Ezért is elevenítették fel a 2014-es tánckoncertet és tűzték ismét műsorra a Bolérót, a Poloveci táncokat és a Bacchanáliát.

Hozzátette, igyekeztek olyan zenéket választani, amelyek úgymond “táncolhatóak”. Ezért esett a választásuk a Gayane szvitre. A kórusoknak is különleges feladatot szántak a koncerten, Fauré művei vagy Rahmanyinov Vocalise darabja elbűvölő lesz a közönség számára. A Carmen opera ismerős dallamai is felcsendülnek majd.

A produkció visszatérő műsorvezetője, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Ignácz Kristóf, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. nemzetközi kapcsolatok menedzsere elmondta, a jegyek november 21-től kaphatók a szolnoki IBUSZ irodában és a jegy.hu oldalon.

Kapcsolódó cikkek