Feledi János pénteki közleménye szerint visszatérő vendége lesz a White Wave Dance Company szervezésében megrendezett SoloDuo táncfesztiválnak, amelyet február 9. és 10. között rendeznek meg New Yorkban.
Mint írja, a fesztiválon 33 táncművész vesz részt Amerika és Európa számos részéről, akiket neves előadókból és táncművészekből álló zsűri választ ki. A program szóló és duett produkciókon keresztül a tánc művészetét ünnepli és lehetőséget ad a feltörekvő koreográfusok legújabb munkáinak bemutatására.
Feledi János február 10-én lép fel a fesztiválon In memoriam című produkciójával.
Február 14-én Brüsszelben, február 15-én pedig Párizsban a Liszt Intézetben lép színpadra a Feledi Project a Szálkák című előadással. A Pilinszky János azonos című kötete inspirálta produkció az emberekről szól, nem a verseket táncolja el, hanem azt mutatja meg, hogy jelenünkben mit üzen Pilinszky szellemisége. Az összművészeti táncszínházi előadásban Spala Korinna, Tóth Brigitta és az alkotó Feledi János táncművészek mellett közreműködik Trill Zsolt színművész és Tóth Mariann zongorista.