Cezanne Facsoporttanulmány című akvarellje a Szépművészeti Múzeumban 2022. február 3-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI

Cezanne-művel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye

Cezanne-művel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye

Nagy értékű alkotás került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. A műtárggyal, amelynek mindkét oldalán egy-egy akvarell látható, a február 13-ig nyitva tartó, Cezanne-tól Malevicsig című kiállításon a közönség is találkozhat.

A 19. századi festészeti irányzatokat radikálisan átalakító, a modernizmust megelőlegező posztimpresszionistának számító Paul Cezanne akvarelljét még tavaly, az év végén, a Christie’s New York-i aukcióján vásárolta meg a múzeum.

“A most Magyarországra érkezett műtárgy egyik oldalán a svájci Colombier-kastély látképe, másik oldalán pedig egy facsoporttanulmány látható”

– mondta el az alkotás csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Baán László hozzátette, az 1890-ben készült kép megvásárlását – mint ahogy az elmúlt években a Stuart Mária Henrietta esküvői portréja című Anthonis van Dyck-alkotás és Pierre-Auguste Renoir Fekvői női aktjának gyűjteménybe kerülését is – a magyar kormány támogatása tette lehetővé. Az amerikai aukción 750 000 dollárért, átszámítva mintegy 227 millió forintért megszerzett Cezanne-akvarell a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alapját képező, európai rangú Esterházy-gyűjtemény 1871. évi állami megvásárlásának 150. évfordulója előtt tisztelegve került a múzeumba – jegyezte meg a főigazgató.

Geskó Judit, a Cezanne-tól Malevicsig című kiállítás kurátora elmondta, hogy a Cezanne-mű egyik oldalán található akvarell a Colombier-kastélyt ábrázolja távolnézetből.

A képen a francia mester pályájának utolsó két évtizedére jellemző laza, foltokból építkező, a papírt néhol üresen hagyó oldottság mutatkozik meg.

“Ez a tájkép a cezanne-i életműben is rendkívül érdekes teljességet mutat”

– emelte ki.

Geskó Judit elmondása szerint a műtárgy másik oldalán látható facsoport szintén a cezanne-i képi világ egy nagyon jellemző, a művészt még befejezetlenségében is maximálisan kifejező, a kastély közelében készült tanulmányrajza. Mint a kurátor kiemelte, az akvarell az elmúlt 35 évben magántulajdonban volt, így igen kevesen láthatták, mostantól pedig kiválóan illeszkedik a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. Nem ez azonban az egyetlen műtárgy, amellyel a gyűjtemény a kiállítás kapcsán gyarapodott.

A Szépművészeti Múzeum nemrég Friedrich Vordemberge-Gildewart 212-es kompozíció című munkáját is megvásárolta.

Ez a festmény is látható a Cezanne-tól Malevicsig című tárlaton.

Kapcsolódó cikkek