Az Iparművészeti Műzeum épülete

Nézze meg, mit találtak Iparművészeti Múzeumban költözéskor

Nézze meg, mit találtak Iparművészeti Múzeumban költözéskor

Egy eddig ismeretlen, látványos tapéta került elő az Iparművészeti Múzeum egykori igazgatói lakrészének folyosóján; a múzeum Üllői úti főépületéből való kiköltözés utolsó szakaszában a beépített műtárgyak szakszerű leválasztását végezik el a szakértők. Ez hangzott el a pénteki budapesti sajtóbejáráson.

Az egykori igazgatói folyosót díszítő faburkolat eltávolításakor előkerült tapéta feltárása, hátterének a kutatása jelenleg még folyamatban van.

Az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete a tervezett átfogó rekonstrukció miatt 2017-ben zárt be.

“Az épületet mára teljesen kiürítették, a műtárgyakat elszállították, a beépített műtárgyak bontása van még folyamatban”

– hangsúlyozta Cselovszki Zoltán, a múzeum megbízott főigazgatója a pénteki sajtóbejáráson.

Mint mondta, bárhol nyúlnak hozzá az épülethez, a beépített műtárgyak mögött újabbak kerülnek elő. Így került elő egy eddig ismeretlen fali burkolat akkor, amikor az egykori igazgatói lakrész folyosójának falát díszítő Pávakert-tapétát választották le.

A Pávakert-tapéta mintáját Walter Crane, a századforduló neves angol művésze tervezte 1889-ben és ugyanabban az évben tervével aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon.

Szabó Tamás Sándor restaurátorművész elmondta, hogy az egykori igazgatói lakrész falára Radisics Jenő igazgató idejében (1896-1917) felragasztott Pávakert-műtárgytapéta leválasztását az alkotás védelme érdekében a fal egy részével együtt távolítják el.

Rizmajer Róbert kőszobrász restaurátor arról beszélt, hogy a lebontást követően kalodákba helyezik a tapéta elemeit a biztonságos szállítás érdekében.

Darabos Edit, a múzeum főrestaurátora elmondta, hogy a Pávakert-tapéta alatt a szakemberek számára is eddig ismeretlen, feltehetően ugyancsak Walter Crane által tervezett fali burkolat került elő.

“Az angol művész számos tapétatervet készített, 1900-ban önálló kiállításon mutatkozott be Budapesten, az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe inkább a könyvillusztrációi kerültek”

– emelte ki.

Elmondta, hogy a nemrég előkerült fali burkolat csaknem azonos korú lehet a Pávakert-tapétával, de attól kivitelezésében és technikájában is különbözik.

“Pillangók is láthatók rajta, gépi kivitelezéssel készült, historizáló stílusban, de további kutatásokra van még szükség”

– hangsúlyozta a főrestaurátor.

Kapcsolódó cikkek