illusztráció, fotó: pixabay.com

Milliárdokat költenek kastélyok és várak felújítására

Milliárdokat költenek kastélyok és várak felújítására

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) mintegy 60 milliárd forintot fordít a kormány kastélyok és várak megújítására. Ezt közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a komlódtótfalui Becsky-Kossuth-kúria 643 millió forintból megvalósuló felújításának pénteki alapkőletételi ünnepségén.

György István elmondta, a Nemzeti várprogram és Nemzeti kastélyprogram részeként Soprontól a magyar-román határ mellett fekvő Komlódtótfaluig 34 helyszínen újulnak meg látványosságok, köztük 19 kastély és 15 vár.

“A komplex projekt nemcsak a nemzeti örökség megvédéséről szól, hanem azt szeretné elérni, hogy a felújított műemlékek az adott régiók vonzáskörzetévé váljanak, ezzel segítve a munkahelyteremtésben a környéken élő termelőket és vállalkozókat”

– hangsúlyozta az államtitkár, majd hozzátette, a program az épületmegújítások mellett kiállításokat és egyéb turisztikai látványosságokat is kínál majd, amelyek országszerte családokat és turistákat vonzanak az adott körzetbe. A beruházásról azt mondta, a 17. században, késő barokk stílusban épült kastély építészettörténetileg is jelentős emlék, modernizálása során alkalmassá teszik nagyobb rendezvények és esküvők megtartására, valamint a múltban itt élt földbirtokosok majorságait bemutató interaktív kiállítást is berendeznek benne.

Ígéret van arra, hogy a program nem fejeződik be a 34 kastély és vár felújításával, hanem egy újabb ütemben folytatni tudják Magyarország ilyen történelmi emlékeinek rekonstrukcióját – fűzte hozzá György István.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, a program legkeletibb helyszínén lévő, műemléki védelem alatt álló kúria a felújítást követően a jómódú vármegyei köznemesség életébe nyújt majd betekintést az ide látogatóknak.

“A várhatóan egy évig tartó munkálatok során restaurátori felügyelet mellett megújul az épület teljes külső homlokzata, nyolc belső helyisége és a pincéje, ahol múzeumpedagógiai foglalkoztatót létesítenek”

– ismertette Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NÖF) ügyvezető igazgatója.

“Megújul a kastélypark és a hátsó kert, az épületet övező kerítés, korszerűsítik a közműveket, illetve egy új fogadóépületet is kialakítanak”

– tette hozzá.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, Szatmárnak sok tartaléka van épített és természeti örökségben. Fontosnak nevezte ugyanakkor a település bekötőútjának felújítását és egy új kerékpárhíd építését a Szamos felett, amivel csatlakozni lehet a környék kerékpárút-hálózatához.

Az épületet a Becsky-család építtette, a kúria és a földbirtok 1860-ban házasság révén került a Kossuth-családhoz és maradt birtokuk egészen az 1950-es államosításig.

Az államosítást követően a termelőszövetkezet raktárként és istállóként használta, majd tűzvész pusztította el a tetőszerkezetét. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1961-62-ben állította nagyjából helyre. A 643 millió forint értékű beruházást 442 millió forint uniós és csaknem 202 millió forint hazai forrásból finanszírozzák. A munkálatok már elkezdődtek, a teljes felújítás várhatóan egy évig tart.

Kapcsolódó cikkek