fotó: pixabay.com

Fontos színházi esemény zajlik Kaposváron

Fontos színházi esemény zajlik Kaposváron

Nemzetközi színházi műhely nyílt Kaposváron, a kurzuson négy nemzet mintegy 80 színész szakos felsőoktatási hallgatója, rendezőgyakornoka, rendezője vesz részt. Ezt közölte a Kaposvári Egyetem szerdán.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese és Viktor Rizsakov, a Moszkvai Művész Színház rendezője által életre hívott, idén nyolcadik alkalommal megrendezett kurzusnak  a helyi Rippl-Rónai művészeti kar tanulói mellett orosz, spanyol és első alkalommal tatár résztvevői is vannak.

A szaktanárok délelőttönként tréningeket, mesterségórákat tartanak a színművészeti hallgatóknak, akik délután öt vegyes, nemzetközi csoportban dolgoznak, hogy a tíznapos tábor végén, szombaton előadják Csehov Sirály című művének különböző változatait.

A közleményben a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője, Kéri Kitty szavait idézve azt írják,

“a tábor alatt zajló műhelymunka az egész hazai színművészképzést szolgálja”.

José Maria Ureta, a valladolidi drámaakadémia tanára és Zilia Muhtarova, a kazanyi egyetem rektorhelyettese egyaránt úgy vélekedik a kurzusról a közlemény szerint, hogy “a különböző nemzetek eltérő módon gondolkodhatnak a művészetről, itt megtalálják azt, ami összeköti őket”.

Kapcsolódó cikkek