fotó: pixabay.com

Ezt már sikerült kideríteni a tanárát meglövő kisfiúról

Ezt már sikerült kideríteni a tanárát meglövő kisfiúról

Szándékosan lőtt tanárára a hatéves diák múlt pénteken egy tanórán Virginiában. A Virginia állambeli Newport News rendőrfőnöke közölt részleteket az esetről.

Steve Drew elmondta, nem véletlen balesetről van szó, hanem az első osztályos diák a tanórán egy hátizsákból vette elő a fegyvert, majd rálőtt a tanárára. A tanárnőt, Abby Zwernert kórházban ápolják, állapota stabil, a gyerekek közül senki nem sérült meg. A rendőrségi tájékoztatás szerint a fegyvert legálisan vásárolta a kisdiák édesanyja és otthon tartotta, a gyerek pedig bevitte az iskolába.

Az is elhangzott, hogy a gyereket fizikai erővel kellett megfékeznie egy iskolai alkalmazottnak és visszatartania, amíg a rendőrök meg nem érkeznek és el nem fogják.

Az eset közvetlen előzményeiről a nyomozás érdekében a hatóság nem adott tájékoztatást. Arról sem adtak információt, hogy a hatéves tettest jelenleg hol tartják. A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy az életkora miatt a bíróság nem kezeltheti felnőttként, és, ha elítélik, még ahhoz is túl kicsi, hogy fiatalkorúak börtönében, javítóintézetben töltse le a büntetést. Az iskola vezetője közölte, hogy az intézmény, a Richneck Általános Iskola egész héten zárva tart. A tanárnő felépüléséért hétfő este gyertyás virrasztást tartottak. Newport News egy 186 000-es város Virginia állam keleti részén a James és a York folyók torkolatvidékén.

Kapcsolódó cikkek