Egyre szövevényesebb az Alstom-ügy

Egyre szövevényesebb az Alstom-ügy

Vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy újabb ember ellen az Alstom-ügyben. A hírt Keresztes Imre főügyész közölte kedden.

A közleményben azt írta, a Központi Nyomozó Főügyészség metrókocsik szállítási szerződéseivel kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt folytatott nyomozást, amelynek eredményeként

áprilisban vesztegetés miatt vádat emelt négy ember ellen, két gyanúsított esetében pedig elkülönítette és felfüggesztette az eljárást.

“Az egyikük elleni eljárást júliusban folytatták, kedden pedig bűnsegédként elkövetett, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés miatt vádat emeltek ellene, és indítványozták, hogy ügyét a bíróság egyesítse a korábbi vádemelés alapján indult alapüggyel”

– tette hozzá.

A közlemény szerint az új vádlott a vesztegetés forrását fiktív tanácsadói szerződésekkel biztosító ügyletbe bevont gazdasági társaság tulajdonosa és tényleges irányítója,

aki az így megszerzett vesztegetési pénz továbbításában, átadásában közreműködött.

A négy megvádolt ember egyike, a francia Alstom cég vezető tisztségviselője – a BKV M2-es és M4-es metróvonalakat érintő járműbeszerzésére 2005 júniusában kiírt közbeszerzési eljárásban – az eredményt befolyásolni képes ismeretlen embert vagy embereket milliós nagyságrendű euró átadásával vesztegetett meg,

hogy a tendert az Alstom vezetésével működő konzorcium nyerje meg.

A jogtalan előny 2007-ben és 2009-ben történt kifizetéséhez – az Alstom pénzügyi forrásából – három fiktív tanácsadói szerződést kötöttek meg a vesztegetési pénz átadásában közvetítő szerepet játszó dán és osztrák gazdasági társaságokkal, amelyeknek összesen 8 463 643 eurót, azaz körülbelől 2,8 milliárd forintot fizettek ki.

Kapcsolódó cikkek