A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt közölte, közel kétezer külhoni szervezet nyert támogatást 1,5 milliárd forint összértékben a Nemzetpolitikai Államtitkárság Erősödő Kárpát-medence Programja keretében, a pályázattal működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre, valamint programok és rendezvények megvalósítására lehetett támogatást nyerni.
Nacsa Lőrinc kiemelte, a magyar nemzet csak akkor lehet erős, ha erős közösségek alkotják, ezért az idei esztendőben kiemelt figyelmet fordítanak a kisközösségek támogatására.
Hozzátette, ezt szem előtt tartva hirdették meg áprilisban az Erősödő Kárpát-medence Programot azzal a céllal, hogy támogassák a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató külhoni szervezeteket. A program keretében az oktatás, kultúra, ifjúság, cserkészet és sport területétől egészen az egyházi életig számos célra nyújthattak be pályázatot a külhoni szervezetek. Nacsa Lőrinc ismertette, az 1,5 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírásra 2107 érvényes pályázat érkezett, amelyek közül 1869 pályázat nyert támogatást, azaz az érvényes pályázatok 88,7 százaléka.
Az egy pályázattal elnyerhető összeg 500 000 forinttól 2 millió forintig terjedt
Elmondta, a felhívással a Kárpát-medence minden szegletébe, a legkisebb szervezettől a legnagyobbakig is elértek. A nyertes pályázatok között szerepel, többek között, a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület családokat támogató programja, a székelyudvarhelyi Székely Termékek Kulturális Fesztiváljának megszervezése, a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ népzenei és kulturális programjai, a nagyszelmenci Szent Efrém Egyházi Óvoda teraszának felújítása, a pozsonyligetfalui Levente síremlék létrehozása, a borzsovai görögkatolikus templom és a laskói ifjúsági egyesület fejlesztése.












