Dömötör Csaba: a szlovén baloldal lebontja a határkerítést

Dömötör Csaba: a szlovén baloldal lebontja a határkerítést

"Hát így megy ez: Szlovéniában a baloldal került kormányra, és ebből egyenesen következik, hogy szépen lebontják azt a határkerítést, amely közel 200 kilométeren védi az országot a migrációs nyomás ellen." Így fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szombaton a Facebookon.

Dömötör Csaba bejegyzésében az áll, hogy a szlovén baloldal a “sunyulós-tagadós-terelős” megközelítés helyett nyílt lapokkal játszik: a belügyminiszter azzal indokolja az egészet, hogy “a migráció a modern társadalmak része, ezért a leghatékonyabb migrációs politika a biztonságos és legális migráció biztosítása”. Létrejön egy új testület is, amely azon dolgozik majd, hogy legyenek új biztonságos migrációs útvonalak, és könnyebben lehessen hozzájutni az engedélyekhez és a nemzetközi védelemhez – tette hozzá.

“Jó, ha figyelünk a szlovén példára. Azt csinálják, amit hazai elvtársaik csinálnának, ha a kormányrúd közelébe jutnának”

– fogalmazott Dömötör Csaba.

Emlékeztetett: sok éve van velünk a migrációs vita, de ez nem jelenti azt, hogy veszített jelentőségéből. Ráadásul a háború hatásai (például az élelmiszerárak növekedése) miatt a következő hónapokban nagyobb nyomásra számíthatunk – fogalmazott. Január 1. és június 6. között tavaly 47 000 határsértőt fogtak el a déli határnál, idén már 110 000-et, tehát kétszeresére nőtt az illegálisan érkezők száma, és az elfogott embercsempészeké is 92 százalékkal – emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, hogy ezért is van szükség az új határvadász egységekre.

“A határok védelmének sok feltétele van, de ami az egyik legfontosabb: nem szabad visszaengedni a baloldalt a kormányzásba”

– hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Kapcsolódó cikkek