gazda a mezőn (illusztráció), fotó: pixabay.com

Milliárdos beruházási pályázatok segítik az agráriumot

Milliárdos beruházási pályázatok segítik az agráriumot

Az utóbbi másfél évben kiírt vidékfejlesztési pályázatok segítségével több mint 1500 milliárd forrás jutott el az agráriumba. Így fogalmazott a Szigeti Farm első alkalommal megrendezett partnertalálkozóján az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt a Kalocsától mintegy tíz kilométerre fekvő Bács-Kiskun megyei Szakmáron tartott rendezvényen hangsúlyozta,a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással megtoldott uniós pénzek mintegy hetven százaléka beruházások létrejöttét segíti a tavalyi és az idei agrárpályázatok keretei között.

“Nagy érdeklődés övezte például a precíziós gazdálkodás megvalósítását célzó, a terményszárító és -tároló vagy éppen az állattenyésztés körülményeit javító pályázatokat”

– tette hozzá.

A közlemény szerint az államtitkár említést tett az egy év óta emelkedő építőanyagárakról, ezzel kapcsolatban megjegyezte: ezen beruházásoknál lehetővé tették a pályázat keretei között az építési költségek növekedésének elismerését.

Az aszály, a mezőgazdasági termelés során felhasznált “inputanyagok” árának növekedése, valamint az orosz-ukrán háború okozta gazdasági helyzet ellenére a kormány célja, hogy a lehető legtöbb beruházás megvalósulhasson. Feldman Zsolt jelezte: a vízgazdálkodással, az öntözéssel kapcsolatos pályázatok folyamatosan nyitva vannak, épp úgy, mint az erdősítés támogatását szolgáló, de még elérhető a lovas létesítmények fejlesztésére kiírt pályázat is. A partnertalálkozónak otthont adó Szigeti család generációk óta mezőgazdasággal foglalkozik. Az állattenyésztés, a növénytermesztés, a hazai és nemzetközi áruszállítás mellett agrár-szaktanácsadással és pályázatírással segítik a hozzájuk forduló gazdákat. Közreműködésükkel a környék gazdálkodói eddig 2,1 milliárd forint pályázati pénz elnyerésével 4,2 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg – áll az AM közleményében.

Kapcsolódó cikkek