A hétvégén is folytatódik a változékony időjárás

A hétvégén is folytatódik a változékony időjárás

Szélre, csapadékra, napsütésre is számítani kell, emellett melegszik az idő, vasárnap helyenként már 20 foknál is melegebb lesz. Ez derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken, március 15-én reggel, délelőtt keleten is csökken a felhőzet, majd a déli óráktól nyugat felől ismét felhősödni kezd az ég, de néhány órára mindenhol kisüt majd a nap. Délelőtt elsősorban a keleti megyékben, napközben helyenként valószínű eső, záporeső, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől egy újabb csapadéksáv érkezik. A szél nagy területen erős, az Észak-Dunántúlon helyenként viharos lesz, majd délután mérséklődik a légmozgás. A leghidegebb órákban 0-6 fok lesz. Napközben 9-15 fokig melegszik fel a levegő.

Szombaton kezdetben szórványosan, délután már csak helyenként valószínű eső, zápor. Délnyugaton időnként megélénkül, másutt többfelé megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet 2 és 8 fok, a maximumhőmérséklet 10 és 16 fok között várható.

Vasárnap is nagy területen lesz erős a szél, de emellett napos idő várható, csapadék nem lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb hőmérséklet 17 és 22 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

Kapcsolódó cikkek