Nagy István: rendet kell tenni a borágazatban

Nagy István: rendet kell tenni a borágazatban

Bortörvény-módosítási javaslaton dolgozik az agrártárca, amellyel bezárnák a most még létező kiskapukat. Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó és palackozott borok mennyiségét ahhoz, hogy piaci zavar esetén hatékonyan be lehessen avatkozni. Erről beszélt az agrárminiszter a Világgazdaságnak.

A gazdasági napilap hétfői számában megjelent cikkben a szaktárca vezetője ismertette: előfordul, hogy az alkoholfokot nem a valóságnak megfelelően jegyzik fel, majd

“hirtelen megszaporodik a bor, ami a valóságban meg sem termett”.

A pontos információra a borágazat értékesítési nehézségeinek kezelése miatt is szükség van, hiszen a piaci beavatkozások – mint a tavalyi zöldszüret és krízislepárlás – csak akkor érik el a várt hatást, ha a megtermett szőlőtől a készletekig naprakészen tudják a mennyiségeket.

“A miniszter a hazai borágazat előtt álló nagy lehetőségnek véli az idén induló borpromóciós programot, amelynek keretében 4 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar borok határon túli és belföldi népszerűsítésére”

– olvasható a Világgazdaságban.

Kapcsolódó cikkek