forrás: pixabay.com

Most érdemes lakáseladásban gondolkozni Budapesten

Most érdemes lakáseladásban gondolkozni Budapesten

A fővárosban átlagosan 3,5 százalékkal emelkedett a használt társasházi lakások ára, míg a panelek értéke 7,5, a családi házaké pedig majdnem 11 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában 2020 azonos időszakához képest. Ezt közölte az Otthon Centrum pénteken a médiával.

Az ingatlanközvetítő cég közleményében kifejti, hogy a tavalyi, pandémiával összefüggő korlátozó intézkedésekkel és jelentős piaci visszaeséssel terhelt év után talpra állt az ingatlanpiac, amit a kereslet növekedésével párhuzamosan az árak emelkedése is mutat. Budapesten a társasházi lakások átlagos négyzetméterára 762 000 forintra nőtt, ami 3,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban. A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki elmondta, az öt százalék alatti átlagár-növekedés azt jelenti, hogy idén nem minden kerületben emelkedett a téglalakások négyzetméterára a tavalyi év azonos időszakához képest, jellemzően a drágább kerületekben csökkentek, míg az olcsóbbakban nőttek az árak.

Példaként említette, hogy a legnagyobb mértékű visszaesést az V. kerület mutatta átlag 9 százalékkal, amelyet a XIII. kerület követett 7 százalékos árcsökkenéssel. Ezzel szemben átlagosan 15 százalékkal Budán a XI. és XII. és Pesten a XVII., XVIII. kerületekben drágultak a lakások árai.

Ugyanakkor megjegyezték, az V. kerületben mért átlagosan 956 000 forintos fajlagos ár a legmagasabb a kerületek között, bár előnye jelentősen csökkent az utóbbi években mérthez képest. Ezt az értéket most a XII. kerület közelítette meg 930 ezer forintos négyzetméterárával. Közölték, a panellakások négyzetméterára átlagosan 562 ezer forintra nőtt az idén Budapesten, ami az utóbbi évekhez képest mérsékeltebb emelkedés, ám a téglalakásoknál nagyobb, 7,5 százalékos árnövekedést jelent. A legdrágább kerületnek a XI. kerület bizonyult átlag 700 ezer forintos négyzetméterárral, amelyet a XIII. kerület 650 000, valamint a III. és IX. kerület 620 ezer forintos fajlagos átlagára követett.

Arra is kitértek, hogy a használt családi házak átlagos négyzetméterára 529 000 forint volt a fővárosban, ami 10,9 százalékkal magasabb 2020-hoz képest.

A legdrágább Buda hegyvidéki családi házas övezete lett, kiváltképp a II. és XII. kerület, ahol a fajlagos ár 800 000 forint felett alakult, míg a III. és XI. kerületben átlag 650 000-700 000 forintot fizettek négyzetméterenként. A pesti oldalon Zugló 608 000 forinttal a legdrágább, míg a többi külső pesti kerület átlagos négyzetméterára 500 000 forint körül alakult.

Kapcsolódó cikkek