Milliárdokat költenek fejlesztésre

Milliárdokat költenek fejlesztésre

A Spar az idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, az új áruházak nyitása mellett korszerűsítik a meglévőket.

Maczelka Márk, a Spar Magyar Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője a kereskedelmi vállalat közleményében kiemelte, hogy 2,5 milliárd forintból teljes körűen felújítják a tatabányai Interspar áruházat, amelyben a 4000 négyzetméteres területen több mint 20 ezer terméket kínálnak majd. A hipermarket várhatóan december elején nyitják meg.

Korábbi tájékoztatás szerint tavaly a Spar 20 milliárd forintot fordított beruházásokra, 24 üzletet alakítottak át és 4 újat nyitottak, az idén a tervek szerint 24 áruház újul meg és ötöt nyitnak a 23 milliárd forintból.

 

A Spar 26 éve van jelen Magyarországon, a hálózathoz 508 üzlet tartozik, ebből 133-at üzemeltetnek franchise partnerek. A Spar Magyarország a tavalyi üzleti évet 516,4 milliárd forintos, a korábbi esztendőt 5,2 százalékkal meghaladó forgalommal zárta. A társaság 13 000 munkavállalójával évek óta Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója. A Spar hálózatához világszerte 44 országban 12 500 üzlet tartozik.