Három hazai kiskereskedelmi lánc, a CBA, a COOP és a REÁL is kiáll a hazai sertéságazat mellett, ezért üzleteikben a továbbiakban magyar termelésből származó friss sertéshúst kínálnak.
fotó: pixabay.com

Idén is az inflációt meghaladó mértékben emelte az Aldi az áruházi és a logisztikai munkavállalói bérét, a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte.

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait.

Visszatért az élet az áruházakba, egyre jobban megtelnek a kosarak, a pünkösdi hosszú hétvége előtt arányaiban sokkal többet és nagyobb összegekben vásárolt a lakosság, mint a húsvétot megelőző napokban.

Jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban a sertéshús ára, a Magyar Nemzet szombati számának nyilatkozó áruházláncok szerint már a keresleten is meglátszik a drágulás hatása.
fotó: pixabay.com

Már három, a magyar piacon meghatározó áruházláncból jelezték a dolgozók, hogy az év végi szezon után hajlandók határozott lépéseket tenni a munkaerőhiány okozta helyzetük megoldásáért.

Egyre nagyobb szakadék tátong a kereskedelemben a munkáltatók között a bérköltség tekintetében, egyes áruházláncok a törvényben rögzített 8 százalékos béremelést is alig tudják kigazdálkodni, mások viszont akár 13-15 százalékot is hajlandók megadni.

A Tesco Magyarországon nem tervezi boltok bezárását, az áruházlánc a jövőben is folytatja az intenzív befektetést áruházaiba.