Magyar sertéshúst árulnak a hazai üzletláncok

Magyar sertéshúst árulnak a hazai üzletláncok

Három hazai kiskereskedelmi lánc, a CBA, a COOP és a REÁL is kiáll a hazai sertéságazat mellett, ezért üzleteikben a továbbiakban magyar termelésből származó friss sertéshúst kínálnak. Erről beszélt szerdai közleményében Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai termelésből származó sertéshús nemcsak kiváló minőségű, de a szigorú állategészségügyi és higiéniai hatósági ellenőrzések nyomán garantáltan megbízható is.

“Az Agrárminisztérium és az áruházláncok  közös célja pedig az, hogy a fogyasztók számára mindenkor jó minőségű és megbízható árut biztosítsanak”

– tette hozzá.

A miniszter kiemelte, felismerve az ellátási láncok stabilitásának fontosságát, a rövidebb ellátási láncok kedvezőbb környezeti hatását, valamint a fogyasztók, a termelés és az értékesítés közös érdekeit, a kereskedelem egyre inkább kiveszi a részét a társadalmi felelősségvállalásból.

Nagy István szerint a hazai élelmiszer üzletláncok döntése is ebbe a folyamatba illeszkedik és Európában is hasonló példákat láthatunk.

Hangsúlyozta, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is fontos, hogy a hazai termelők megtalálják a számításaikat.

A magyar termékek vásárlásával és fogyasztásával közvetlenül is hozzájárulunk a magyar gazdák boldogulásához, a hazai agrárgazdaság stabilitásának megtartásához.

A miniszter arra is emlékeztetett, hogy a takarmány- és energiaköltségek drasztikus megemelkedése, az afrikai sertéspestis terjedése, valamint a rendkívül alacsony felvásárlási árak történelmi kihívások elé állítják a sertéstartókat.

“Az agrártárca azonban mindent megtesz a helyzet kezelése érdekében”

– hangsúlyozta.

Nagy István példaként említette, hogy 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosítanak a sertéstartók számára, akik – az előzetes kalkulációk alapján – kocánként 20 ezer forint egyszeri támogatást kaphatnak.

“Emellett hazánk az unióban elsőként hozta létre a krízisbiztosítási rendszert, szigorúan ellenőrzi az import malacokat és 100 százalékos kamat- és költségtámogatást nyújt a sertéstartó gazdák hiteleihez”

– ismertette a miniszter, majd arra is kitért, hogy a minisztérium a magyar sertéshús értékesítési lehetőségeinek bővítése érdekében is tett komoly lépéseket.

“Ezért arra ösztönözzük az országban működő összes kiskereskedelemi láncot, hogy törekedjenek rá, hogy a teljes friss sertéshús kínálatukat a hazai termelésből szerezzék be. A fogyasztás növekedése érdekében pedig – ahogy a korábbi években is – az Agrármarketing Centrum valósít meg sertéshús népszerűsítő kampányt, amire idén mintegy 200 millió forintot fordít”

– fogalmazott az agrártárca vezetője a közlemény szerint.

Kapcsolódó cikkek