Indul az új pénzügyi verseny fiataloknak

A pénzügyi tudás elsajátítása már fiatalon is elengedhetetlen a megalapozott pénzügyi döntésekhez. A Pénzügyminisztérium (PM) Okosan a pénzzel! programja részeként fiataloknak szóló versenyt hirdet ZsetON - Hangolódj a pénzügyekre címmel. Erről beszélt Balogh László, a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Államkincstár, a Pénziránytű Alapítvány, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége, valamint a Diákhitel Központ Zrt. is. A közleményben idézték Balogh Lászlót, aki szerint fontos, hogy a fiatalok is tisztában legyenek pénzügyeik megfelelő kezelésével. Hozzátette, a kormány a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló stratégiájának is az egyik legfőbb törekvése, hogy a fiatal korosztály rendelkezzen a szükséges pénzügyi ismeretekkel.

Nélkülözhetetlennek nevezte azt is, hogy felhívják figyelmüket arra, hogy a pénzügyi tudatosságnak milyen kiemelkedő szerepe lesz felnőtt életük során: fontos akkor is, amikor pályát kezdenek és akkor is, amikor családot alapítanak.

A hétfőn induló játékban 14-19 éves középiskolások, valamint idén kísérleti jelleggel külön kategóriában 19-24 éves főiskolások és egyetemisták vehetnek részt. A helyettes államtitkár kifejezetten a fiatalok pénzügyi tudását mérő OECD Pisa-kutatásról szólva elmondta, Magyarország 2022-ben vesz részt először a széles körű nemzetközi felmérésen.

“A kormány intézkedéseinek és programjainak eredményei akkor már várhatóan pozitív elmozdulást jeleznek, és számos olyan pénzügyi kifejezés, mint például a kamatos kamat, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás vagy a deviza egyre több fiatal számára lesz magától értetődő és a mindennapokban használt fogalom”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek