Emelkedést vár a tőzsdén az elemző

Emelkedést vár a tőzsdén az elemző

Továbbra is pozitív a nemzetközi befektetői hangulat, így a magyar piacon folytatódhat az emelkedés csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Varga Zoltán kommentárjában kifejtette: a vezető részvények közül érdemes kiemelni a Magyar Telekomot, a vállalat szerda este tette közzé jelentését, amely vegyes eredményeket hozott. Az árbevétel 1,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, amelyet elsősorban a mobil adatszolgáltatásnak, a készülékértékesítéseknek, és a rendszerintegráció/IT bevételeknek volt köszönhető, ugyanakkor a nettó eredmény elmaradt a várttól.

Kitért arra, hogy péntek hajnalban az OTP teszi közzé jelentését, így a bankpapír piacán csütörtökön inkább kivárás várható, valószínűleg nagyobb pozíciókat már nem fognak felvenni a befektetők. A Mol rendkívül erős, a következő időszakban folytatódhat az emelkedés, 22 500 forint körül adódhat a következő fontosabb akadály. A szakértő a Richterrel kapcsolatban is optimista, hamarosan ismét a 7000 forintos szintet ostromolhatja a gyógyszergyártó árfolyama.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,29 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 33 666,28 ponton zárt szerdán. A Mol 50 forinttal, 0,23 százalékkal 21 950 forintra erősödött, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 1,53 százalékkal 8285 forintra nőtt, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 490 forintot ért, forgalma 987,2 millió forint volt. A Richter-papírok 35 forinttal, 0,50 százalékkal 6915 forintra gyengültek, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.