Többet vihetnek haza a Spar dolgozói

Többet vihetnek haza a Spar dolgozói

Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársainak, amelyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel.
A Spar csütörtöki tájékoztatása szerint az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt 235 000 forint, próbaidő után 245 000 forint.

A vállalat továbbra is biztosítja a kiemelt teljesítménnyel bíró áruházak esetében az alapbéren felüli kiegészítő jövedelmet.

“A több mint 13 000 munkavállalót foglalkoztató Spar 2017 és 2019 között 26,5 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre, ez 2020-ban csaknem 7 milliárd forinttal egészül ki”

– közölték.

A Spar idén is biztosítja a hűségprogramot, így megmarad a SZÉP-kártya. A juttatás mértéke változatlan, a vállalatnál eltöltött évek számától függően évi minimum 40 000, maximum 100 000 forint.

Új elem a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, amely február 1-től 10 százalékra emelkedik, havi 80 000 forint vásárlási összeghatárig.

“A Spar Magyarország 2020-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével, valamint a meglévő áruházak felújításával, az idei beruházási keret meghaladja a 31,6 milliárd forintot”

– közölte a vállalat.

Kapcsolódó cikkek