fotó: pixabay.com

Béremelést várnak az áruházi dolgozók

Béremelést várnak az áruházi dolgozók

Áruházi munkavállalók kérésére egyeztetést kezdeményez az ágazati párbeszédbizottságnál az idei kiskereskedelmi bérek újratárgyalásáról az Egyenlő.hu. Erről beszélt a Magyar Nemzetnek az érdekképviselet elnöke.

A lap keddi számában Bubenkó Csaba az egyeztetés szükségességét azzal indokolta, hogy az év eleji megállapodások nyomán létrejött, átlagosan tíz százalék alatti fizetésemelések már nem követik az időközben elszabadult inflációt, és a háború miatt emelkedő megélhetési költségek is aránytalanul megterhelik a nyereséges láncok alkalmazottait a köztudottan alulfizetett kiszolgálási területeken. Hozzátette, nagy arányú a munkaerőhiány a kiskereskedelemben, és a Covid-járvány éveiben is nyereséget termelő szektorban folyamatosan elértéktelenedik a bolti munkavállalók fizetése, ami fokozott feszültséget okoz a napi fogyasztási cikkek kiszolgálásában részt vevők körében.

Ezért több áruházlánc alkalmazottainak jelzésére a munkavállalók érdekképviselete szerint érdemes tárgyalásokat kezdeményezni a cégekkel a jellemzően egy teljes üzleti vagy naptári évre előre kialkudott fizetések évközi emeléséről.

“Bár az elmúlt időszakban évről évre menetrendszerűen nőttek a bérek az egyes áruházi területeken, és a minimálbér például idén jelentősen, húsz százalékkal emelkedett, az élelmiszer-ellátási lánc kiszolgálási felén még mindig elmaradnak a havi juttatások a nemzetgazdasági átlagtól”

– mondta.

A fizikai munkakörökben jellemzően csak a túlórákkal, műszakpótlékokkal együtt haladja meg a nettó kétszázezret az áruházi dolgozók fizetése, ami a megfeszített tempó és a létszámhiány miatt önmagában megterhelő.

Az Egyenlő.hu elnöke ezért a munkáltatók és a munkavállalók képviselőit egy asztalhoz ültető ágazati párbeszédbizottságnál kezdeményezi, hogy az egyes nagyvállalatoknál és a kisebb piaci szereplőknél is kerüljön napirendre az idei bérek újratárgyalása, illetve a létszámhiány kérdése. Ezen a területen nagyon jelentős a munkaerőhiány, nehezen töltődnek fel az üres álláshelyek, hiába a vállalatok különféle juttatásokkal megtoldott, látványos ajánlatai. A háború okozta gazdasági megterhelés ellenére a láncok viszont továbbra is nyereségesek, például húsvétkor is egyértelmű volt a forgalom alapján, hogy – köszönhetően a különféle vásárlóerőt ösztönző, kormányzati intézkedéseknek – a lakossági fogyasztás szintje a drágulás ellenére sem csökken, sőt az idén mennyiségben meghaladta az előző évek húsvéti vásárlásait – hívta fel a figyelmet Bubenkó Csaba.

“Az energiaválság és az élelmiszer-drágulás árnyékában az iparági szereplők és az alkalmazottak kölcsönös érdekeinek megfogalmazásával születő konszenzusos javaslatok egy magasabb platform, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) elé kerülhetnek”

– fűzte hozzá az elnök, majd hozzátette, az újabb, évközi emeléseket még az árstoppal járó veszteségek ellenére is lenne miből kigazdálkodni a nemzetközi áruházláncok által uralt áruházi területeken.

Ezért bíznak abban, hogy az ellátási lánc folyamatának fenntarthatósága érdekében a felek a nemzetgazdaság további biztonságos működése érdekében nyitottak lesznek az észszerű együttműködésre.

Kapcsolódó cikkek