okosotthon, fotó: pixabay.com

Óriási siker a Zöld Otthon Program

Óriási siker a Zöld Otthon Program

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Világgazdaságnak azt mondta, mind banki oldalról, mind az ügyfelek részéről ez a program segítette a lakosság energiahatékony újlakásvásárlását és -építését.

Patai Mihály a lap keddi számában megjelent interjúban közölte, hogy zöldhitel részesedése az újlakás-vásárlásra és -építésre felvett hiteleken belül fokozatosan nőtt az indulás óta: tavaly novemberben még 50 százalék alatt volt, idén márciusban pedig már 90 százalékot tett ki és az összes lakáscélú hitelkibocsátás harmadát is meghaladta.

“Akár tízezer energiahatékony ingatlan építéséhez biztosíthatott  forrást a jegybank, amely nyitott a program folytatására, de csak egy olyan, a hazai lakásállomány energiahatékonyabbá válását célzó gazdaságpolitikai koncepció részeként, amelyben a kormány és a hazai bankszektor egyaránt meghatározó részt vállal”

– mondta a jegybank alelnöke, majd arról beszélt, hogy az eddigi adataink szerint a program tavaly októberi indulása és április vége között csaknem 6000 hitelszerződést kötöttek meg a pénzintézetek 187 milliárd forint összegben és a lap értesülései szerint a fennmaradó több mint 100 milliárd forint nagy része is le van már kötve.

Kapcsolódó cikkek