Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. július 23-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szijjártó Péter: a magyar gazdaságot a magyar emberek teszik sikeressé

Szijjártó Péter: a magyar gazdaságot a magyar emberek teszik sikeressé

A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza. Erről beszélt külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.

A tárcavezető az Innovatív Raktárlogisztika Kft. lítiumion akkumulátorok tárolására is alkalmas új raktárának építését bejelentő ünnepségen azt emelte ki, hogy a vírus egyrészt az emberek egészségét támadta, másrészt munkahelyeket sodort veszélybe, ezért a védekezésnek két frontját nyitotta meg a kormány.

“Az egyik az egészségügyi védekezés, amelynek első fázisát megnyertük, a másik pedig a gazdasági védekezés, amelyet szintén meg fogunk nyerni”

– fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az állam a gazdasági védekezés keretében minden olyan vállalat beruházásnak a felét kifizeti, amelyik elkötelezi magát munkavállalói megtartása mellett,

mert a magyar gazdaságot a magyar emberek teszik sikeressé.

Eddig több mint harminc ágazatból 806 vállalat jelentett be 377 milliárd forintnyi beruházást, amelyet az állam 169 milliárd forinttal támogat. Ezekkel a fejlesztésekkel 143 618 munkahelyet védenek meg. Győr-Moson-Sopron megyéből 33 vállalat nyújtott be támogatás iránti kérelmet 15 milliárd forint értékben, amelyet a kormány 7,2 milliárd forinttal támogat. Ezekkel a beruházásokkal mintegy 4300 munkahelyet védenek meg – sorolta a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Innovatív Raktárlogisztika Kft. beruházásának értéke 670 millió forint, amelyhez 282 millió forint támogatást nyújt az állam.

Szijjártó Péter a magyar, családi tulajdonból indult középvállalat beruházásáról elmondta, hogy kétezer négyzetméteren olyan magasraktárt alakítanak ki, amely lítiumion akkumulátorok raktározására lesz alkalmas.

“A lítiumion akkumulátorokat az elektromos autókban használják, így ez az alkatrész az új autóipari korszak elengedhetetlen része”

– mondta, majd hozzátette, hogy a hazai feldolgozóipari kibocsátás harminc százaléka az autóiparból érkezik, a kormány komoly küzdelmet folytat azért, hogy az elektromobilitás korszakában is az autóipar európai zászlóshajója tudjon maradni Magyarország, ahol a világ legnagyobb elektromosakkumulátor-gyárai épülnek.

“Ezt támogatja az Innovatív Raktárlogisztika Kft. beruházása, amely Európa-szerte is kivételesnek számít”

– mondta.

Kitért arra is, hogy a logisztika, raktározás és szállítmányozás területéről is számos pályázat érkezett, amely azt mutatja, hogy Magyarország “végre kiaknázza azt a lehetőséget”, ami földrajzi elhelyezkedéséből adódik.

“Logisztikai szempontból ugyanis Európa legjobb helyén vagyunk”

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az Innovatív Raktárlogisztika Kft. fejlesztése komoly beruházás a győri nemzetközi ipari parkban, amelyben 13 ország több száz vállalata mintegy hétezer embert foglalkoztat.

Lipovics Tamás, az Innovatív Raktárlogisztika Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalat 157 embert foglalkoztat Győrben hat telephelyén, több mint 25 ezer négyzetméteren.

A nyilvános céginformációs adatok szerint a cég tavaly 1,08 milliárd forint árbevételt ért el, 620,9 millió forinttal többet, mint 2018-ban. Nyeresége 61,9 millió forinttal 182,5 millió forintra nőtt.

Kapcsolódó cikkek