A Mars bolygó vörös felszíne, fotó: pixabay.com

Komplex és kockázatos leszállásra készül a NASA marsjárója

Komplex és kockázatos leszállásra készül a NASA marsjárója

Csütörtökön megérkezik a vörös bolygóra a NASA Perseverance marsjárója, amely egy nagyon komplex és kockázatos ejtőernyős leszállást követően fogja megkezdeni küldetését. Erről beszélt Kiss László, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

“Történelmi időket élünk”

– mondta Kiss László, aki a műsorban felidézte, hogy tavaly június végén három űrszonda indult a Mars felé. Ezek közül a legfejlettebb, a Perseverance, magyar idő szerint este 10 óra körül kísérli meg a légköri fékezést és leszállást a Jezero-kráter térségében, majd hozzátette, a marsjáró landolását csütörtökön este 9 órától élőben közvetítik csillagászok a Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook-oldalán.

Kiss László elmondta, a marsjáró leszállását nem a Földről irányítják, autonóm módon fog leereszkedni a bolygó felszínére.

Csütörtökön este még nem lesznek képek a landolásról, az este folyamán csak a leszállás sikeréről vagy a sikertelenségéről lehet beszámolni kis, 11 és fél perces késéssel, hiszen ennyi idő kell, hogy az információ eljusson a Földre.

“A korábbi marsjárók általában nagy lufikban zuhantak a bolygó felszínére, ezzel szemben a Perseverance egy kontrollált, aktív, nagyon komplex leszállást hajt végre. Ebben elég sok kockázat van”

– magyarázta Kiss László.

A csillagász kitért arra is, hogy a marsjárón található az eddigi legfejlettebb helyszíni labor, ami egykori marsi életjeleket fog kutatni, emellett olyan kísérletekre is sor kerül, amelyekkel az elkövetkező évek emberes Mars-utazásaihoz szükséges technológiákat tesztelik.

“Ezek mind olyan technológiai demonstrációk, amelyeknek a tudományos jelentősége ma még kevésbé fontos, viszont a jövőbeli kutatásokat meg fogják alapozni”

– hangsúlyozta Kiss László.

Kapcsolódó cikkek