a tejútrendszert figyeli egy ember, fotó: pixabay.com

Létezik egy hely, ahol tapintható az univerzum

Létezik egy hely, ahol tapintható az univerzum

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban március 13-án ingyen látogatható a Tapintható Univerzum című kiállítás; az egynapos tárlaton 90, tapintható, domborított, egyedileg fejlesztett modellen keresztül ismerhetik meg a vak és gyengénlátó látogatók a Naprendszer égitesteit. Ez olvasható a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont közleményében.

Mint írják, a kiállítás anyaga, amelyet a Bakonyi Csillagászati Egyesület hozott létre, a Svábhegyi Csillagvizsgáló közreműködésével most Budapesten is megismerhető lesz. A hallható és tapintható interaktív tárlat célja, hogy hiánypótló módon a vak és gyengénlátó emberek számára is megismerhetővé váljanak az univerzum csodái.

A tájékoztatás szerint a Tapintható Univerzum program megalkotóinak célja az volt, hogy a hagyományos távcsöves ismeretterjesztés mellett, azzal egyenértékű csillagászati bemutatót dolgozzanak ki látássérültek számára.

A tapintható makettek és modellek legyártására a Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai dolgoztak ki  tematikát, amely részletesen bemutatja a Naprendszert: 77 darab, 3D nyomtatással előállított modell készült el, amelyek 46 égitestet mutatnak be azok érdekes felszínformáival együtt. A nyomtatott elemek mellé további kilenc, egyedileg készített, kézzel formázott modell is került.

“A 86 modell mellett 3 valódi meteoritot és egy becsapódások során képződő, úgynevezett tektitet is megtapogathatnak a látogatók”

– olvasható a közleményben.

A bemutatott meteoritok közül az egyik az argentin Campo del Cielo-hullás egy 3,5 kilogrammos példánya, a másik az amerikai Canyon Diablo vasmeteorit. Utóbbi érdekessége, hogy elkészült mellé az az arizóniai Barringer-kráter is tapintható formában, amelyet a meteorit kivájt.

A vasmeteoritoknak nemcsak a tapintásuk vagy a súlyuk, hanem az illatuk is érdekes, ezért kerültek bele a tematikába.

A program minden látogató számára díjmentes, azonban regisztrációhoz kötött. A makettekhez tartozó hanganyagok maximális élvezéséhez NFC vagy QR-kód olvasására alkalmas okostelefon szükséges, fülhallgatóval. Bővebb információk a kiállításról ezen a weboldalon találhatók.

Kapcsolódó cikkek