A nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok működésük és szakmai programjaik megvalósításának támogatására írtak ki pályázatot.

Pályázatot írnak ki a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetői posztjára.

Negyven milliárd forinttal több forrás jut 2018-ban a kultúrára.