Hidegben is megrendezik

Hidegben is megrendezik

Idős nő a jeges vízben

Az eseményen a túrázók fel kívánják hívni a figyelmet arra, milyen jogszabály-módosításokra lenne szükség annak érdekébe, hogy a Balatonon úgymond ne gátolják a vízisportok szabad gyakorlását. Minderről Kardos Gábor, a rendezvény főszervezője számolt be.

Úszók

Az immár hagyományosnak számító téli “Balaton-átcsúszás” programok első rendezvénye a tervek szerint szombaton délben kezdődik a Badacsonytomaji Szörfklub SE klubháza előtt a tomaji strandon. A túrázók tengeri kajakosok, szörfösök és vitorlázók részvételével kelnek át a badacsonyörsi öblön, majd térnek vissza a starthelyre. A jeges vízben bemutatót tartanak kajakos “eszkimózásból”, vagyis a borulás utáni visszafordulás technikájából, és megtekinthető lesz a vízen egy saját készítésű, hagyományos eszkimókajak, valamint a Balaton első tradicionális, bambuszrudazatos, rákollóvitorlával hajtott polinéz proája, egy aszimmetrikus katamarán is.

Kardos Gábor kifejtett, a téli rendezvénysorozatukon átcsúszásnak nevezik, amikor úgy sikerül egy helyről a kitűzött célpontig eljutni, hogy ezzel látványosan, kreatívan és játékosan demonstrálják, nagyon is lehetséges, amit sokan lehetetlennek tartanak. “A program arra kíván rámutatni, hogy a bizonytalan feltételrendszerű téli balatoni sportokért még sokat lehet és kell tenni, hogy ne fosszuk meg magunkat emberformáló élményektől” – fogalmazott. A szervezők és a résztvevők arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy a Balatonon jelenleg érvényes jogszabályok – szerintük – jelentősen korlátozzák a vízi sportolási lehetőségeket.

Tél a Balatonon

A leginkább sérelmezett pontok között szerepel, hogy a tó északi partján nem távolodhat el a parttól 500 méternél messzebb, a másodfokú viharjelzésben pedig egyáltalán nem szállhat vízre az sem, aki történetesen már átevezett az Atlanti óceánon – mondta a főszervező. Hozzátette, léteznek olyan tengeri kajakok vagy egyéb vízi járművek, amelyekkel gyakorlatilag bármilyen időben biztonságos lehet a vízisport. Példaként említette, hogy a szörf hiába az egyik legalkalmasabb eszköz a viharban történő vitorlázásra, bizonyos szélerősség esetén mégis tilos a használata a Balatonon.

A rendezvényen a Magyar Szörf Szövetség és a tengeri kajakos szakosztály képviselői fogalmazzák meg, milyen jogszabály-módosításokat javasolnak annak érdekében, hogy a szabályozás “ne korlátozza a jövőben a balatoni vízi sportolás lehetőségeit”. A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy eső vagy viharos szél esetén az öbölátcsúszást vasárnapra, illetve egy héttel későbbre halasztják. Az eseményre jelentkezni azatcsuszas@gmail.com címen, vagy a Balaton-Átcsúszás facebook oldalán lehet.