Megegyeztek Budapest szerepéről

Megegyeztek Budapest szerepéről

Budapest korzó

Tarlós István sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Budapest a jövőben is egységes marad. Közlése szerint a megegyezés értelmében a főváros települési önkormányzatnak számít majd, amely települési és területi feladatokat is ellát. Szólt arról is, hogy a több kerületet érintő beruházások továbbra is a főváros hatáskörében maradnak, de a főváros átadhat feladatot a kerületeknek.

Metro 4 felirat

Tarlós István köszönetét fejezte ki Kósa Lajosnak azért, hogy megkereste és – mint a városvezető fogalmazott – barátságosan meg tudták ezt a dolgot beszélni. Hozzátette: “ez azt mutatja, a Fideszben még sincs akkora háború, mint azt egyesek remélik”. Korábban vita volt a főpolgármester és Debrecen polgármestere között az önkormányzati törvényhez benyújtott, Budapestet érintő módosító indítványok miatt. Tarlós István Budapest egységességének a megszűnésétől tartott annak kapcsán, hogy a főváros területi önkormányzat lett volna, amely települési feladatokat is elláthat. A főpolgármester szerint ez azt jelentette volna, hogy Budapest megye lett volna, a kerületekből pedig huszonhárom független település jött volna létre.

A főpolgármester bírálta azt is, hogy a több kerületet érintő feladatokat, beruházásokat elvették volna a fővárostól. Úgy vélekedett: ezzel a Széll Kálmán tér rekonstrukcióját, a 4-es metró beruházását, a budai fonódó villamosvonalak projektjét, Budapest gerinccsatornáit és a hídfelújításokat négy-öt-hat kerület kooperációjában kellene befejezni. Az ezt firtató újságírói felvetésre reagálva Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn azt közölte: “ilyen javaslat nincs, nem is lehet, szerintem marhaság is, és ellenezném is. Tehát senki nem akar ilyet csinálni.”