Ez történhet a Női kosárlabda Euroligában

Ez történhet a Női kosárlabda Euroligában

Hétfőn szavaz a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a Sopron Basket javaslatáról a női Euroliga megrendezéséről.

Török Zoltán, a klub ügyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornának elmondta, a szervezet eredetileg mindenféle változtatás nélkül, a jáNői kosárlabda Euroligarványügyi helyzetet figyelmen kívül hagyva indította volna el a sorozatot, erre az egyesület viszont anyagi értelemben nem tud felkészülni, hiszen többek között folyamatosan különgépet kellene bérelni minden egyes külföldi összecsapásra.

A klub augusztus közepén, a sorsolást követően azzal a javaslattal állt elő, hogy a koronavírus-járvány miatt januárban rajtoljon el a legrangosabb sorozat.

A hétfői újabb megbeszélésen azonban elutasították ezt az illetékesek, akik továbbra is kitartanak az októberi kezdés mellett. Török Zoltán elmondta, most körvonalazódni látszik egy mindenki számára elfogadható verzió, a soproniak ezt a selejtezőben érdekelt DVTK-val és a Magyar Kosárlabda Szövetséggel közösen dolgozták ki, így a “magyar álláspont” szerint havi rendszerességgel, egyhetes, buborékban zajló tornákat rendeznének négy helyszínen, négy-négy csapattal.

Ez öt hónap alatt öt tornát jelentene, aminek a végén lehetne győztest hirdetni.

Török Zoltán megjegyezte, a FIBA hétfőn voksol a javaslatról, a sorozatban résztvevő kluboknak és az őket képviselő nemzeti szövetségeknek van szavazati joga.

Kapcsolódó cikkek