forrás: pixabay.com

A héten már ezt is megtudhatják a focirajongók

A héten már ezt is megtudhatják a focirajongók

Kedden megkezdődik a negyeddöntős szakasz a labdarúgó MOL Magyar Kupában, és csütörtök estére kialakul a legjobb négy mezőnye.

A 2020-ban döntős Mezőkövesd kedden este a 2010-es ezüstérmest, a Zalaegerszeget fogadja. A borsodiak joggal bízhatnak a hazai pálya előnyében, hiszen az élvonalban legutóbb szeptember végén kaptak ki házigazdaként, ám a ZTE kellemes emlékekkel térhet vissza Mezőkövesdre, ahol szeptember elején 5-0-ra nyert.

A zalaiak a bajnokságban a MOL Fehérvár FC elleni 2-1-es sikerrel, a kövesdiek pedig a Budapest Honvéddal szembeni gól nélküli döntetlennel hangoltak a kupapárharcra.

Szerdán a nyolcas mezőny egyetlen NB II-es tagja, a Budafok a Kisvárdát fogadja. A BMTE 2017-ben, a szabolcsi együttes két évvel ezelőtt jutott el az elődöntőig a hazai kupasorozatban. A két csapatban közös, hogy a MOL Magyar Kupa jelenlegi idényében még egyik sem találkozott élvonalbeli ellenféllel. A dél-budaiak az osztályozó nélküli bennmaradásért küzdenek a másodosztályban, legutóbb Szentlőrincen nyertek 2-1-re, így jelenleg a tabella 11. helyén állnak, az idén még veretlen várdaiak pedig őrzik harmadik helyüket az OTP Bank Ligában, mivel a hétvégén 2-2-es döntetlennel távoztak a Vasas FC otthonából. A szabolcsiak 2021-ben és 2020-ban is kikaptak a Budafok otthonában az élvonalban, legutóbb az NB II-ben tudtak nyerni a Promontor utcában, 2017 októberében.

Az NB I-ben sereghajtó Vasas FC a közelmúltban edzőváltáson átesett, tavaly kupaezüstérmes Pakshoz látogat szerda este.

Bognár György visszatérésével újra megnyílt az első keret kapuja Böde Dániel előtt, aki a Mezőkövesd elleni vesztes mérkőzésen még nem volt eredményes, legutóbb, a Puskás Akadémia otthonában viszont kétszer is betalált. Az angyalföldiek nem lehetnek nyugodtak, ha a 25-szörös válogatott csatár ellenük is pályára lép, eddig ugyanis húsz alkalommal játszott a Vasas ellen és tíz gólt szerzett. A négyszeres kupagyőztes fővárosiak legutóbb 2017-ben jutottak túl a hazai kupasorozat negyeddöntőjén, akkor egészen a fináléig meneteltek, ahol a Ferencvárostól kaptak ki. Az idei kiírásban csütörtök este zárul a negyeddöntők sora, amikor a 2018-as kupadöntős Puskás Akadémia a hatszoros kupagyőztes Debrecen vendége lesz. A DVSC-nek négy éve nem megy jól hazai pályán a felcsútiak ellen, 2019 óta ugyanis három döntetlen mellett két vendégsiker született a Nagyerdei Stadionban. A mostani kupapárharc előtt mindkét együttes vereséget szenvedett odahaza, a hajdúságiakat a Ferencváros, a Puskást pedig a Paks győzte le a bajnokságban.

A negyeddöntő programja:

kedd:
Mezőkövesd Zsóry FC-Zalaegerszeg 20.00

szerda:
Budafoki MTE (NB II)-Kisvárda Master Good 17.00
Paksi FC-Vasas FC 20.00

csütörtök:
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 20.00

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Kapcsolódó cikkek