„Ma is szívesen játszanék TV-filmekben, ha készülnének” Interjú Görbe Nórával

„Ma is szívesen játszanék TV-filmekben, ha készülnének” Interjú Görbe Nórával

Görbe Nóra és a "Sikeradó sztárvadásza", Horváth Andrea, fotó: Horváth Andrea/SikeradóLegtöbben Lindaként ismerik a híres színészóriás még híresebb lányát, pedig számtalan szerepet öltött már magára. Játszott filmben, színpadon, videoklipben, készített aranylemezt, sőt a szinkronstúdiókban is gyakori vendég. A híres TV-filmsorozat kedvéért még olyat is tett, amire nem sokan lennének képes. Megtanult karatézni. Görbe Nóránál jártunk. 

– Az édesapád az ország egyik legnagyobb színésze, a Kossuth-díjas Görbe János sosem féltett ettől a pályától, nem mondta, hogy polgári foglalkozást kellene választanod?

– Tekintettel arra, hogy alig múltam tizenkét éves, amikor meghalt és mindössze három éves voltam, amikor a szüleim elváltak, így nem éltem vele, és személyesen nem tapasztalhattam meg a hatását. Sajnos színpadon sem láttam, tehát a szuggesztivitását sem éreztem. Kizárólag tévében és a filmvásznon nézhettem, mint bárki más. Ráadásul tíz éves koromban még balerinának készültem, amit ő nagyon üdvözölt. Tetszett neki, hogy balett iskolába járok. Tetszett neki, hogy szeretek táncolni, szerepelni. Egyszer, 1966-ban, a szarvasi 1. számú zenei általános iskola hegedű vizsgájára ő is eljött. A mai napig emlegetik a szarvasiak, hogy ott volt, sőt, arra is emlékeznek, hogy fehér öltönyt viselt. Akkor még nem készültem színésznek. Az anyukám említette, hogy egyszer megkérdezte tőle, mi lesz, ha engem is elkap az a vágy, hogy színész akarok lenni. Mire ő állítólag azt mondta, hogy ezt is üdvözölné. De hát ez olyan távoli gyermekkori élmény, aminek utánajárni ma már nem nagyon tudnánk.

– Voltak, akik úgy vélték, a kor legnagyobb színészóriásainak vendégszereplése miatt lett sikeres a tévésorozat, ami összefort a neveddel. Szerinted is emiatt imádtuk a karatézós, tehetséges rendőrnőről szóló TV-filmsorozatot, a Lindát? Csak azért kérdezem, mert én nem így emlékszem. Bevallom, nekem a te karaktered tetszett a legjobban.

– Az az igazság, hogy minden átértékelődött. Mostanában évente átlagosan háromszor ismétlik a Lindát a közszolgálati és a kereskedelmi csatornák felváltva. De amikor készült, senki sem gondolta, hogy harminc év múlva még nézni fogjuk. Első fogadtatásként picit idegen volt a közönségnek, hiszen akkoriban még nem volt ilyesmi a képernyőn. Mára viszont gyakorlatilag kultfilmmé vált. Mondhatni, „átemelődött” egy másik rétegbe. Generációk nőttek fel rajta. Ezerszámra termelt ki sportolókat, rendőrnőket, ugyanis a sorozatnak társadalmi hatása is volt, ami a sportos életmód és a rendőrszakma szeretetében nyilvánult meg. Azt úgy beállítani, hogy a siker annak tudható be, kik voltak a partnereim, finomam szólva is rosszindulatú megközelítés. Az igaz, hogy a filmben mindig a többiek mondták a poént, mert én játszottam a munkamániás rendőrlányt.  De meg kell, hogy mondjam, hogy eredetileg éppen Bodrogi Gyula, meg Szerednyey Béla nem játszott volna benne. Más alakította volna az apát, és a férfit, Tomit. Az, hogy a Lindában végül ők szerepelnek, ez annak a pillanatnak a hozadéka, amikor a szereposztás zajlott. Nem is tudom, hogy végül is miért mellettük döntöttek. Pécsi Ildikóval kapcsolatban úgy emlékszem, hogy őt az eredeti tervek szerint is szerették volna a képernyőn látni. Hozzá kell tennem, hogy ha ma valaki akciósorozatot tervez, olyan színészt keres, aki jártas a verekedésben. Én soha sem küzdősportoltam. Ritmikus sportgimnasztika versenyző, balettos, és néptáncos voltam, akinek meg kellett tanulnia egy távol keleti küzdősportot. Ezzel gazdagítottam a szerepet. Lindát ugyanis eljátszottam, és elég komoly feladatnak bizonyult. Ráadásul a habitusa abszolút nem egyezik az enyémmel. Tehát amikor azt kaptam, hogy te csak magadat játszod, az száz százalékig nem volt igaz.           

– Évekkel ezelőtt egy nagy bejelentésben közölték, hogy egész estés játékfilmet fognak forgatni a nyugdíj előtt álló rendőrnőről. Mikor láthatjuk?

– Három éves már az első próbálkozás. Nem légből kapott ötletként jött, hanem úgy, hogy egy magánbefektető felkérte az egyik reklámfilmem rendezőjét, írjon forgatókönyvet, mert jó ötletnek tartja, hogy a Lindából mozifilm készüljön.  Ahogy más országokban, a Columbo-ból is, Kojak-ből is születtek játékfilmek és más sorozatokból is. Nem volt a valóságtól elrugaszkodott dolog, de sajnos az ember, aki finanszírozta volna, időközben eltűnt a képből. Aztán a Magyar Nemzeti Filmalaphoz adták be a forgatókönyvet. Nem tetszett nekik, ezért elutasították. Nem az ötletet, csak a formáját. 2014 első félévben egy teljesen másik stáb egy másik szinopszist adott be a filmalapnak. Öt hónapig olvasták a tizenöt oldalt, majd úgy döntöttek, hogy nagyon kockázatos vállalkozás, mert egyáltalán nem biztos, hogy erre a közönség bejönne. Közben az évek telnek, a terv az asztalon pihen. Arról is volt már szó, hogy tévésorozat lesz belőle.

Na, most kérdem én, mint civil ember, hogy egy harminc éve a köztudatban lévő brand mennyivel lehet kevésbé népszerű, mint egy egyébként ismeretlen rendező munkájával készített, ismeretlen szereplőkkel eljátszott film? Nekem az a véleményem, ha az ember bármit tesz, az mindig kockázatos, csak az nem kockázatos, ha nem tesz semmit. Nem egyszer tapasztaltam, hogy egyedül ülök a multiplexben egy magyar filmen, ami nem egy nagy élmény. Nem rossz a film, és támogatta a filmalap, mégsem nézi meg senki. Tehát arra hivatkozni, hogy mire megy be valaki, és mire nem, az számomra abszolút elfogadhatatlan.

–  Mostanában egyre több helyen szerepelsz vendégként különböző tévéműsorokban, de műsorvezetőnek is hívtak, és ha jól tudom, az edzéseket sem hagytad abba, amit a sorozat miatt kellett elkezdened. Ma is előfordul, hogy felismernek az utcán és Lindaként szólítanak?

– Rendszeresen. A Szia Linda máig megmaradt. Sokszor hívnak beszélgetni, de műsorvezetést nem vállalok, mert úgy érzem, az én diplomám arról szól, hogy megírt figurák bőrébe bújva, megírt szöveget mondjak. De sajnos a tévéinterjúkért nem fizetnek, mert hirdetési felületként kezelik, holott még egyszer sem sikerült a boltban verset mondanom fizetés helyett. Jó lenne, ha azokat az embereket, akiknek a négy évtizedes munkájuk adja az alapját egy beszélgetésnek anyagilag is megbecsülnék! De a színház is megváltozott. Öt-hat évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. Egy három felvonásos színdarabot próbáltunk. Teltek-múltak a hetek és a férfi főszereplő csak nem járt be próbálni. Sőt, más sem. Valaki mindig hiányzott a próbákról. Az utolsó egyeztetésnél elővettük a noteszt. Akkor derült ki, hogy a főpróba napján ki-mikor nem fog ráérni a többiek közül. Az utolsó héten már nagyon vártuk a férfi főszereplőt, de ő akkor sem jött el. Ekkor vált számomra világossá, amit főiskolás korunkban elképzelni sem tudtunk volna, hogy egy magyar színműíró háromfelvonásos színdarabja először egyben, úgy, hogy minden szereplő jelen van, a premieren fog lemenni. Én meg már ott nem voltam ott. Nálunk még más volt a morál. Én egy lelkiismeretes, szorgalmas, precíz ember vagyok, készülök, izgulok, főleg, ha színpadra kell állnom. Ebből a helyzetből nagyon elegem lett.             

– A Lindán túl, mit tartasz életed legnagyobb sikerének?

– Nagyon sok tévéfilmben, tévéjátékban, játékfilmben szerepeltem a Linda előtt, és a sorozat elején, amikor még sok minden más volt. Ezek mellett a nagy sikerek közé sorolom az első film főszerepemet, amit Bacsó Péter: Áramütésében kaptam. De vannak tévéjátékok is, amiket különösen szerettem, például Sarkadi Imrének a Szeptembere kedves volt számomra, ezt az osztályfőnököm, Horvai István rendezte, de Csurka István Majálisa is egy nagyon szép előadás volt a Veszprémi Színházban, amivel erdélyi turnén voltunk. Ma is szívesen játszanék sorozatokban, ha készülnének, de hát úgy látom, nem nagyon készülnek. Vagy amatőrök játszanak benne, vagy a kollégáimat is bedarálják ezek a napi sorozatok. Tévéfilm sincs, hiszen az drága műfaj, mert rengeteg a külső helyszín, sok ember kell hozzá,és komoly szaktudás. A Linda időszakában, ha nem forgattam, Szerednyey Bélával jártam az országot közös önálló estünkkel. 1984 és 1990 között semmire sem értem rá, aztán csökkenni kezdtek az extra felkérések, majd teljesen megszűntek, mert egyszerűen nem bírtam egyszerre két helyen lenni. Marci születése után a Bojtorjánnal kezdtem dolgozni. Azokkal a fiúkkal, akikkel 13 éven keresztül több ezer koncertünk volt az Első Emelet, az RGO, és a Bikini fellépések után. De a Linda szerep szinte rám kövült, hiába született utána nyolc lemezem, ami között még aranylemez is van. Tizenhat videoklipben szerepeltem, ami kisfilmnek tekinthető és rengeteget szinkronizáltam, ami nagy örömömre most visszajött az életembe. Azt kell, hogy mondjam, hogy amit a múltban elértél, az semmit sem számít. A gyermekeim már a Facebook-generációba tartoznak. A lányom határozott utasítása volt, hogy hozzak létre egy profilt, mert nagyon sok emberhez eljuthat vele. Így azok is láthatnak majd, akikkel régen találkoztam. Munkát is hozott, de az a fajta áttörés, amit egy Linda-film vagy sorozat jelenthet még várat magára.

Horváth Andrea

Kapcsolódó cikkek