"Mikor mond le Trócsányi László?"

"Mikor mond le Trócsányi László?"

Gy. Németh ErzsébetA Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz a gyanúsítottak oldalán áll a 4-es metró-botrányban.

“A Magyar Nemzet szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája védi a 4-es metró korrupciós botrányának egyik érintett cégét. A szóban forgó vállalat az EU Csalás Elleni Hivatalának 4-es metróról készült jelentésében is benne van, így a Fidesz – az igazságügyi miniszterének magánvállalkozásán keresztül – a gyanúsított cégek oldalára állt.

A Demokratikus Koalíció kíváncsian várja, hogy mikor mond le Trócsányi László igazságügyi miniszter, aki ügyvédi irodáján keresztül nyíltan a Fővárossal szemben foglalt állást. A DK szerint egy ilyen súlyos ügyben ez több, mint összeférhetetlenség, ez maga a lebukás. A DK mindig elmondja, hogy aki lopott, annak börtönben a helye, bármelyik párthoz is kötődik. Ez vonatkozik azokra is, akik a Fidesz igazságügyi miniszterének védelmét élvezik” – írta Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője.