Erről beszéltek a nagyobbik kormánypártban november első hétfőjén

Erről beszéltek a nagyobbik kormánypártban november első hétfőjén

A Fidesz szerint a baloldal a járvány közepette sem segíti a magyar vállalkozásokat és a munkahelyek védelmét. A nagyobbik kormánypárt hétfői közleményében Varju László, a DK alelnöke és az MSZP nyilatkozataira reagált.

Varju László online hétfői online sajtótájékoztatóján “elfuseráltnak” nevezte a kormány politikáját, és azt állította, hogy amiatt egyre mélyül a gazdasági válság.

A DK alelnöke a KSH-ra hivatkozva azt mondta, hogy az idei első félévben az egy főre jutó ipari termelés nyolc százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest.

Az MSZP hétfői közleményében úgy értékelt, a kormánypártok a milliárdosok támogatását választották a magyar családokkal szemben, amikor a fideszes képviselők leszavazták azt az MSZP által benyújtott törvényjavaslatot, hogy a közpénzből támogatott szállodák a támogatás 50 százalékát adják vissza vendégéjszakák formájában, és ezeket osszák szét az igénylő családok között.

Megítélésük szerint a Fidesz ellehetetleníti az önkormányzatokat és nehezíti a szakszervezetek működését is.

A Fidesz ezekere reagálva azt írta:

“ha a baloldalon múlik, akkor semmiféle védelme nem lenne a magyar gazdaságnak és a munkahelyeknek a járvány ellen, ugyanis a baloldal még a járvány közepette sem segít az országnak, nem szavazta meg az egészségügyi és gazdasági védekezéshez szükséges törvényeket”.

A baloldal a járvány kezdete óta csak a saját hatalmi játékaival, kamuvideók és álhírek gyártásával van elfoglalva.

“A baloldali vezetésű önkormányzatokban ahelyett, hogy segítenék a bajba került vállalkozásokat, még meg is sarcolják és adóemelésekkel sújtják őket”

– olvasható a közleményben.

Hozzátették, a járvány minden ország gazdaságát legyengítette, az elmúlt évek gazdasági erősödésének köszönhetően Magyarország gazdasági ellenállóképessége most jóval nagyobb, mint a baloldal kormányzása idején, amikor a 2008-as válság csaknem csődbe vitte a baloldal által legyengített Magyarországot.

A magyar kormány most korán és határozott intézkedéseket hozott a magyar gazdaság védelmére és egyre bővíti azokat. Adócsökkentések, bértámogatás, beruházástámogatások segítik a vállalkozások működését és a magyar munkahelyek védelmét.

A gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően megkezdődött a gazdasági visszarendeződés, és a foglalkoztatás újra elérte a tavalyi szintet.

“Továbbra is az a célunk, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működjön, a magyar gazdaság működjön és megvédjük a magyar munkahelyeket”

– tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek