A kamara adja a kenyér felét

A kamara adja a kenyér felét

A tervezett 50 tonna búza felét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ajánlotta fel az idei magyarok kenyere jótékonysági akcióhoz.

A NAK csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a szervezet a 25 tonna alapanyagot a területi igazgatóságok közreműködésével gyűjti össze az ország 19 megyéjéből.     “Minden megyében 2-3 átvevőpontot jelölnek ki, ahol a máshonnan beérkező adományokat is fogadják, majd az alapanyagot az augusztusi őrlésre Baranyába szállítják a szervezők” – olvasható az összegzésben. A kamara kitért arra, hogy a magyarok kenyerét és az összetartozást jelképező több ezer cipót a tervek szerint Pécsváradon sütik Szent István napján, a liszt legnagyobb részét pedig idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, fedezve ezzel a szervezet egy évi kenyéralapanyag-szükségletét. 

Korinek László jogászprofesszor, akadémikus a 2011-ben életre hívott, korábbi nevén nemzet kenyere program ötletgazdája egy júniusi pécsi sajtótájékoztatón elmondta: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Erdélyben több mint 2300 árva gyermeket gondoz, az éves lisztfelhasználásához szükséges mennyiség előteremtéséhez az ország összes megyéjéből és a Kárpát-medence valamennyi országából a tavalyi búzamennyiség dupláját, 50 tonnát várnak.

A Pécsről indult jótékonysági akció keretében két évvel ezelőtt 10 tonna búza érkezett Baranyába a magyarországi és határon túli magyarlakta településekről. A lisztből sütött kenyeret 2011-ben a baranyai megyeszékhelyen szegték meg, tavaly pedig Budapestre is eljutott egy kenyér, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áldott meg augusztus 20-án. Szintén erre az ünnepre, ebből a lisztből készítették el a fővárosban a magyarok tortáját.

Kapcsolódó cikkek