forrás: .mediaklikk.hu

Több mint 40 millió forint gyűlt össze a közmédia kampányában

Több mint 40 millió forint gyűlt össze a közmédia kampányában

A Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányban idén az Együtt az Autistákért Alapítványt támogathatják az adományozók. Már több mint 40 millió forint gyűlt össze. Ez hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című csütörtöki műsorában.

Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója a műsorban elmondta, hogy a tárgyi felajánlások között olyan különlegesség is megtalálható, mint Törőcsik Mari színművész adománya, a chicagói filmfesztiválon a Szerelem című filmért kapott 1971-es díja, valamint a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Nigel Mansell Forma-1-es világbajnok kézjegyével ellátott trófeája.

Kiemelte, hogy tárgyi ajánlásokat már nem tudnak fogadni, s a jótékonysági aukcióban egyes tárgyakat fix áron lehet megvásárolni, míg más felajánlásokra majd licitálni lehet az adás napján.

“A felajánlott tárgyakból eddig több mint 2,5 millió forint gyűlt össze”

– tette hozzá.

A csatornaigazgató hangsúlyozta, a közmédiának fontos küldetése olyan információkat közreadni, amelyek a közvélemény tudatában kevésbé, vagy egyáltalán nincsenek benne. Az autistákról is keveset tudunk – mutatott rá, hozzátéve: a cél, hogy egyre több diagnosztikai központ jöhessen létre az autizmus felismerésére, fejlesztésre, a családok támogatására. A közmédia Jónak lenni jó! egész napos műsorfolyama december 20-án immár kilencedik alkalommal várja a nézőket és a hallgatókat. A jótékonysági kampány támogatói egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá.

A 13616-as adományvonal tárcsázásával vagy sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.

Kapcsolódó cikkek