fotó: pixabay.com

Minden nyugdíjas megkapta a 13. havi nyugdíjat

Minden nyugdíjas megkapta a 13. havi nyugdíjat

A kormány így visszaadta azt a pénzt az időseknek, amelyet a Gyurcsány-Bajnai kormány elvett tőlük a családokért felelős parlamenti államtitkár szerint, aki erről hétfőn írt a Facebook-oldalán.

Zsigó Róbert a videóban kiemelte, a 13. havi nyugdíj kifizetését a gazdasági növekedés tette lehetővé, amely a sikeres gazdaságpolitikának köszönhetően a koronavírus-járvány ellenére is rekordot döntött.

“A kormány a 13. havi nyugdíj mellett már négyszer nyugdíjprémiumot is tudott fizetni”

– tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a magyar nyugdíjasok megélhetését emellett jelentősen segíti a rezsicsökkentés: míg Európa más országaiban 50-60 százalékkal emelkedtek a rezsidíjak, a magyar nyugdíjasokat máig védi a rezsicsökkentés.

“Anélkül havi akár több tízezer forinttal többet fizetnének”

– tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, a nemzeti kormány a gazdaság növekedéséből egyre több pénzt fizet az időseknek is, és fenntartja a rezsicsökkentést.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a baloldal mindig becsapta az időseket: “a 2006-os kampányban Gyurcsány Ferenc fűt-fát megígért az időseknek, aztán a választás után jött a feketeleves”. A baloldal elvett egyhavi nyugdíjat, háromszorosára emelte a gáz, duplájára az áram árát, valamint bevezette a vizitdíjat és a kórházi napidíjat – mondta. Szerinte a baloldal most is ugyanezt tervezi.

“A miniszterelnök-jelöltjük már elárulta a valódi programjukat: ostobaságnak nevezte a 13. havi nyugdíjat, megmondta, hogy nem fogják fenntartani a rezsicsökkentést, és fizetős egészségügyet akarnak bevezetni. Április 3-án védjük meg az időseket is, ne hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak!”

– zárta szavait a politikus.

Kapcsolódó cikkek