Leleplezték Tisza István szobrát

Leleplezték Tisza István szobrát

György István főpolgármester-helyettes leleplezi Tisza István bronz szobrát Budapestenfotó: Földi ImreA Tisza István-emlékév lezárásaként hétfőn Budapesten bemutatták a néhai miniszterelnök szobrát a közönségnek. Tisza Istvánt kilencvenhárom évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Budapesten.

“Tisza Istvánra úgy tekintünk, mint hazánk és nemzetünk kiemelkedő nagyságú államférfiára” – mondta ünnepi beszédében György István főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a volt kormányfő testesíti meg a “boldog békeidőket”, hiszen “egyedüli európai politikusként” állt ki a világháború ellen. Tisza István sem volt tévedhetetlen, ám hibás döntései sem homályosíthatják el azt a tényt, hogy utolsó leheletéig hazája érdekében, nemzetéért küzdött” – fogalmazott György István. A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy a volt kormányfő hitéért, meggyőződéséért vállalta a mártírhalált is.

György István

György István

Nem futamodott meg Budapestről, pedig többször figyelmeztették arra, hogy életére törnek. Tisza István is kiérdemli, hogy az egyszer már felállított szobra ismét méltó helyére kerüljön. A néhai miniszterelnök szobrát – Harmath István alkotását – eredetileg a Jászai Mari téren kívánták felállítani, de a Kossuth tér 2014. május 31-ig tervezett átépítése, így a korábbi Tisza-szoborcsoport korhű visszaállítása miatt ettől eltekintettek – mondta el ünnepi beszédében a Tisza István Baráti Társaság elnöke. Maruzsa Zoltán hozzátette: a most bemutatott szobrot hamarosan Zuglóban fogják elhelyezni.

A Tisza István-emlékév lezárásának alkalmából mások mellett György István főpolgármester-helyettes, Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere (Fidesz-KDNP), valamint a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, az LMP, civil szervezetek és magánszemélyek is elhelyezték koszorúikat a néhai miniszterelnök meggyilkolásának helyszínén felállított emléktáblánál a XIV. kerületben.

Kapcsolódó cikkek