Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára úgy fogalmazott, a pusztán zsidóságuk miatt meggyilkolt honfitársaink tragédiája az egyik legsúlyosabb teher nemzetünk történelmében, amelyet soha nem feledhetünk. A múlt borzalmaira és a feledésre azonban semmi sem szolgálhat mentségül, a vészkorszak emlékezete közös felelősségünk és soha el nem felejthető örökségünk – tette hozzá. Kiemelte,

az áldozatokról való megemlékezés mellett azonban ünnepelni kell a túlélőket, akik “halált megvető bátorsággal” néztek szembe a terrorral, és az ostrom után volt elég lelki erejük az újrakezdéshez.

Takács Szabolcs azt hangoztatta, a magyar kormány nem nyugszik bele a gyűlöletbe, és nem tűr semmilyen fenyegetést, amely a nemzet egységét és békéjét, valamint zsidó-keresztény európai kultúrát veszélyezteti. Azt mondta, a kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen és a nemzeti alaptanterv részévé tette a holokauszt-oktatást. A fővárosban már csaknem két évtizede működik holokauszt múzeum és emlékközpont a magyar kormány támogatásával.

Magyarországon él a legnagyobb zsidó közösség Közép-Európában, Budapesten áll a világ második legnagyobb zsinagógája és

“virágzik a zsidó kulturális élet”.

Rendszeresek a zsidó fesztiválok és a kormány jelentős támogatást nyújt a zsinagógák felújítására és elhagyott zsidó temetők rendbehozatalára. A Rumbach utcai zsinagóga felújítása teljes egészében állami forrásból valósul meg, továbbá a magyar kormány hozzájárul a Szegedi Új Zsinagóga rekonstrukciójához is.

“A magyar kulturális örökség zsidó kincseinek felújításai folytatódnak a történelmi Magyarországon, Kárpátalján, a Partiumban és a Vajdaságban is”

– sorolta Takács Szabolcs.

Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke arról beszélt, hogy sokan úgy vélik, ennyi év múltán ideje lenne felejteni és nem kellene évről-évre a múltat emlegetni, hiszen a borzalmakat átélt generáció már szinte kihalt. Leszármazottjaik azonban génjeikben, lelkükben hordozzák szüleik, nagyszüleik szenvedéseit – fűzte hozzá.

“A túlélők utódainak kötelessége megemlékezni, és egyúttal emlékeztetni is a magyarországi holokauszt embertelenségeire, az elkövetők felelősségére. Ez várható el minden jóérzésű magyar állampolgártól és a történészektől is, akik közül egyesek hajlamosak átírni, megmásítani a dokumentált tényeket”

– hangsúlyozta a BZSH elnöke.

Azt kívánta, hogy soha többet ne nyerhessen teret sem az országban, sem a világban olyan eszme, amely egyes polgárokat pusztán vallásuk, származásuk vagy bőrszínük alapján kirekeszt, fizikai korlátozásuk céljából falakkal körülvett gettóba kényszerít.

Kardos Péter főrabbi, holokauszt-túlélő felidézte, hogy hogy 74 évvel ezelőtt a szovjet hadsereg katonái két gettót szabadítottak fel.

A Dohány utca környékén lévőt és az úgynevezett nemzetközi gettót, amit akkor védett házaknak neveztek, a mai XIII. kerületben találhatók.

Utóbbi nem volt palánkkal körülvéve, a házak kapuján tábla jelezte, melyik állam védelme alatt állnak az ott lakó zsidó emberek. A védelem azonban addig tartott, míg az első nyilas különítmény be nem tört és össze nem tépte a “Schutzpassot”, a követségeken kiadott védlevelet – mondta el a főrabbi.

A felszabadítással kapcsolatban – Winston Churchill egykori brit miniszterelnököt idézve – úgy fogalmazott:

“az életet adták vissza nekünk. A szabadságot nem tudták, mert az nekik sem volt.”

A budapesti “nagy” gettó határait kijelölő belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le.

A gettó 4513 lakásába – ahonnan mintegy 12 ezer kereszténynek kellett kiköltöznie – 40 000 embert telepítettek a városban elszórt csillagos házakból.

Ez a szám gyorsan emelkedett, a következő év elejére elérte a 70 000-80 000-et.

Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), amikor pedig december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki a gettóból, amelynek 1945. január 18-i felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak.