Börtönbe kerülhet a zsebkéses taxis támadó

Börtönbe kerülhet a zsebkéses taxis támadó

Gyorsított eljárásban 2 év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy hete zsebkéssel nyomatékosítva kért kölcsön pénzt egy taxistól. Ezt közölte Jakubász Attila megbízott fővárosi főügyészhelyettes kedden.

Azt írta, a 31 éves férfi január 9-én kora este rendelt taxit a VI. kerületbe, ahonnan a XIII. kerületi Szent István parkhoz vitette magát. Ott kiszállt a kocsiból, a buszmegállónál rövid ideig beszélgetett egy ismerősével, majd visszaült az autóba és kérte a sofőrt, hogy a Margit híd felé vegyék az irányt. Nem sokkal később arra kérte a taxist, hogy álljanak meg, majd közölte vele, hogy szüksége van 14 000 forintra, amelyet mindjárt vissza is ad neki, miután a nála lévő nagyobb címletű eurót felváltatja forintra.

A vád szerint a férfi elővett egy zsebkést is, amit a taxis által is jól láthatóan a combjára helyezett. A taxis a fenyegetés hatására átadott a vádlottnak 14 000 forintot.

Ez követően a vádlott a VII. kerületbe vitette magát, ott kiszállt a kocsiból, de a kabátját – azzal, hogy nagy összegű euró van benne – a kocsiban hagyta. Azt mondta, pár perc múlva visszajön, majd elhagyta a helyszínt. A hátrahagyott kabátban semmilyen pénz nem volt. Az elkövetőt a rendőrök másnap hajnalban elfogták, a gyors nyomozás eredményeként pedig a XIII. kerületi ügyészség a férfit gyorsított eljárásban, 72 órán belül bíróság elé állította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit – a váddal egyezően -, zsarolás bűntette miatt bűnösnek mondta ki és 2 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős – közölte a fővárosi főügyész helyettese.

Kapcsolódó cikkek