Megújul a zalaegerszegi hangverseny- és kiállítóterem épülete

Megújul a zalaegerszegi hangverseny- és kiállítóterem épülete

Megkezdődött az egykori zsinagóga épületének felújítása.

“A településfejlesztési program keretében 33 millió forintot fordítanak a helyi védettség alatt álló épület rekonstrukciós munkáira”

– jelentették be a hétfői sajtótájékoztatón.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) a részletekről elmondta: kicserélik a nézőtér padlóburkolatát, felújítják a vizesblokkot és az öltözőhelyiségeket, sor kerül a részleges akadálymentesítésre, önkormányzati forrásból pedig az belső festési munkálatokat is elvégzik.

A hangverseny- és kiállítóterem építészetileg és művészetileg is a város kiemelt értékének számít – hangsúlyozta Káldi Dávid önkormányzati képviselő. Kiemelte, hogy pályázati forrásból lehetőség nyílik arra, hogy ezt az értéket megőrizzék és tovább fejlesszék.

Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső művelődési központ igazgatója a fejlesztés látványos elemének nevezte a fénytechnikai eszközök kiépítését. Jelezte, hogy a nyáron lególánc építésével világrekord-kísérletre készülnek: a felújított épületben kiépített “legómedencében” a látogatók 2 millió kockából készíthetnek alkotásokat, az épületből pedig csaknem egy kilométeres lególánc vezet majd a városba.

A tervek szerint a parkettaburkolat lerakása és a vizesblokk felújítása tél végére befejeződik, az újjávarázsolt épületet május végén adják át. Tóth László intézményegység-vezető elmondta, hogy februárban a komolyzenei hangversenyeket a város dísztermében tarják, az épület azonban nyitva áll a látogatók előtt, az emeleti kiállítótérben továbbra is megtekinthető a VI. Egerszeg Szalon című tárlat.

Az egykori zsinagóga építése Stern József tervei alapján, Morandini Tamás építőmester irányításával 1903-ban kezdődött el – idézte fel Balaicz Zoltán. A román és keleti stíluselemeket ötvöző zsinagóga az 1920-as években a város egyik legjelentősebb épülete volt. Vallási funkciója a II. világháborút követően megszűnt, az épület hosszú ideig üresen állt, majd raktárnak használták, falfestményei, bútorzata megrongálódott.

A városi tanács 1960-ban megvásárolta az épületet, majd Pelényi Gyula építész tervei alapján felújították.

A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 1983 szeptemberében nyitotta meg kapuit, az épületben 1987-ben 1800 kilogramm ón felhasználásával hárommanuálos, 28 regiszteres orgonát építettek ki. A hangverseny- és kiállítóterem az elmúlt évtizedekben számos színvonalas kiállításnak, zenei rendezvénynek otthont adó kulturális intézménnyé vált.

Kapcsolódó cikkek