Gazdag kínálattal várja a Városmajori Szabadtéri Színpad

Gazdag kínálattal várja a Városmajori Szabadtéri Színpad

Több mint 70 produkciót, koncerteket, ősbemutatókat, zenés- és prózai előadásokat, gyerekprogramokat, táncelőadást, operettet, színházi szemlét, filmvetítéseket láthat a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon június 2. és szeptember 19. között.

Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatója a színház csütörtöki kulturális évadnyitóján elmondta: a nézőtér felújítása után megújult környezetben és minőségben készül a színház a nyári szezonra. A 800 fős nézőtérre korlátozás nélkül, védettségi igazolvánnyal engedhetik be a közönséget. A két saját produkció, az Ahogy teccik – nemtragédia című darab és a Soharóza kórus Dalok a kamrából című vacsoraszínházi előadása mellett az Orlai Produkciós Iroda, a Játékszín, a Radnóti Miklós Színház produkciói is láthatók a szabadtéri színpadon, továbbá augusztus 25-től megrendezik a Városmajori Színházi Szemlét. Mint mondta, a színház egyik saját produkciója a járványhelyzet miatt szociálisan elszigetelt fiatalokra fókuszál. A zenés irodalmi est, amelynek a zenei vezetője Beck Zoltán, az 30Y zenekar alapítója, Shakespeare Ahogy tetszik című darabja alapján készül, Ahogy teccik – nemtragédia címen mutatják be szeptemberben. Az előadásban 28 fiatal, a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói szerepelnek.

Hozzátette, szintén saját produkcióként, új műfajként jelenik meg a vacsoraszínház a kínálatban. Az idei évadban a Soharóza kórus Dalok a kamrából című produkcióját mutatják be.

A szabadtéri színház június 2-án a Játékszín Nagyvárosi fények című produkciójával nyitja meg kapuit. Charlie Chaplin azonos című filmjének adaptációját Szente Vajk rendezte. A Játékszín emellett július 29-én egy másik filmadaptációval, Paolo Genovese Teljesen idegenek című 2016-os filmjének színpadi változatával, továbbá augusztus 26-án A szőke ciklon című darabbal mutatkozik be a Városmajorban.

Az Orlai Produkciós Iroda négy előadással, köztük két bemutatóval érkezik a szabadtéri színpadra.

A Hitted volna? és a Second life avagy Kétéletem című darab mellett a Válaszfalak és a Budapest Budapest című előadásokat először láthatja a közönség. A programban szerepel a Radnóti Miklós Színház előadása, A szerelmesek házai címmel. Bernard Shaw darabjának főszerepében László Zsolt látható. Az augusztus 25-én kezdődő Városmajori Színházi Szemlén hat vidéki és határon túli előadás mutatkozik be a fővárosi közönségnek. A szemlét elsősorban könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabok alkotják, amelyeket a nem budapesti kőszínházi kínálatból választottak ki. A programban szerepel a nagyváradi, a budaörsi, a miskolci és a szabadkai színház előadása, az újvidéki és a szegedi színház közös produkciója, valamint a szombathelyi színház vendégjátéka. A szemlét szeptember 9-én egy dupla csavaros élőzenés komédia zárja, a Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! címmel, a Mohácsi testvérek tolmácsolásában, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában.

A szemlén túl is számos színházi előadást láthat a közönség, köztük van a Végszó a Rózsavölgyi Szalonból, az Édes Charity a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból és a Boeing, Boeing a székesfehérvári Vörösmarty Színházból. Látható lesz az Anyatigrisek című produkció, fellép Győri Balett és befogadott produkcióként láthatók lesznek a Dumaszínház előadásai is.

A klasszikus koncertek mellett dzsessz-, világzenei és crossover koncertek sorával várják a közönséget, például Palya Bea, Malek Andrea, az Erik Sumo Band, a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Söndörgő Sebestény Mártával is szerepel a fellépők között. Gyerekkoncerttel Halász Judit, az Alma együttes, a Kaláka, Kárász Eszter és az Eszter-lánc, valamint Bíró Eszter lép fel az idén. Folytatják a Kertmozis vetítéseket kedd esténként: a kínálatban többek között az Elvált nők klubja, az Álom luxuskivitelben, a Mamma Mia!, a Truman Show, az Eszeveszett mesék, a Lajkó – Cigány az űrben és a Drakulics elvtárs található meg.  Mint elhangzott, az idén vendégül látják a 10 éves jubileumát ünneplő Margó Irodalmi Fesztivált június 10. és 13. között. Mintegy 50 programmal készülnek, esténként négy kiemelt eseménnyel várják a közönséget. A rendezvényen részt vesz mások mellett Spiró György, Szvoren Edina, Bereményi Géza és Grecsó Krisztián. A programokról további információ ezen az oldalon érhető el.

Kapcsolódó cikkek