fotó: pixabay.com

Mesés karácsonyi programot kínálnak a kicsiknek

Mesés karácsonyi programot kínálnak a kicsiknek

Karácsonyfa-díszítéssel, fotósarokkal és közös daltanulással várja nézőit a Budapest Bábszínház az adventi időszakban. A tavalyi évhez hasonlóan a színház gyermekotthonok lakóinak indít jótékonysági akciót.

November 27-én, advent első vasárnapján kezdődik az ünnepi programsorozat a Budapest Bábszínházban.

“A Holle anyó című előadás után karácsonyfadíszeket készíthetnek a gyerekek és szüleik, majd az aulában a színház karácsonyfáját is együtt díszíthetik fel a társulat tagjaival”

– áll a színház közleményében.

December 4-én folytatódik a program, a délelőtti Holle anyó előadás után mézeskalácsot készíthetnek a nézők, majd december 11-én délután a Babaróka című darab után egy karácsonyi hangulatú fotósarokban fotózkodhatnak a családok. December 18-án, aranyvasárnap Az utolsó bárány című darab után az előadás szereplőivel karácsonyi dalokat tanulhatnak a gyerekek.

Az idén karácsonykor a Budapest Bábszínház ismét összefogott a KöJKök a Gyermekotthonban Egyesülettel, hogy száz rászoruló, gyermekotthonban élő gyermek karácsonyi kívánságát teljesítsék.

A bábszínház ezúttal is arra kéri nézőit, vegyenek részt velük ebben az akcióban, hogy együtt tegyék szebbé a gyerekek karácsonyát. A kívánságokat az aulában, a karácsonyfára felakasztott átlátszó gömb díszekben találják meg. A kezdeményezésről további részletek ezen a linken érhetőek el.

Kapcsolódó cikkek