Így ünnepel Debrecen

Így ünnepel Debrecen

A Debreceni Advent meghitt rendezvényei december 11-én és 18-án várják az érdeklődőket. December 10-én messzi földről, Rovaniemi-ből megérkezik Joulupukki, a lappföldi Mikulás, aki több meglepetéssel is várja a gyerekeket. Az Oxigén Kupa 3. fordulója a 650 éves város tiszteletére rendezett emlékverseny jegyében zajlik.

A Debreceni Advent november 27-én maradandó emlékekkel gazdagította a debrecenieket és a városba érkezőket. Nem lesz ez másképp az ünnepkör további vasárnapjain sem. Sőt szemet gyönyörködtető látvánnyal gazdagodik a  betlehemi jászol. December 18-án a betlehemi láng is megérkezik.

advent Debrecenben

A belváros igazi pompával készül a legszebb ünnepre. Az egyházi felekezetekkel közösen összefogva elevenítik fel a Szent Család történetét. Advent második vasárnapján szamarak kíséretében érkezett meg József, Mária és a gyermek Jézus a betlehemi jászolhoz. December 11-én élő bárányok és a Nemzetközi Betlehemes Találkozó résztvevőivel egészül ki a menet. A pásztorok az ő kíséretükkel érkeznek meg a jászolhoz. Advent utolsó vasárnapján a Napkeleti bölcseket teve kíséri a jászolig.  Immár teljessé válik a hajlék és fogadható a Szentföldről érkező láng is. 

karácsonyfás

Január 6-án Vízkereszt napján elbúcsúzik a betlehem a város lakóitól és elkezdődik a farsang ideje.

Joulupukki, az igazi Mikulás lakóhelye Rovaniemi, innen utazik első alkalommal Debrecenbe, hogy megörvendeztesse a gyerekeket. December 10-én a Város Karácsonyfájánál köszönti majd az őt már izgatottan váró kicsiket, és a Friss Oxigén Alapítvány által szervezett futóverseny gyermek kategóriáinak díjazottjait.

„ A futást szeretni, az edzés nehézségeit legyőzni, a versenyzés nemes küzdelmét átélni, a célba érkezni, a dobogón állni, a siker magasztos pillanatait megélni, atlétának lenni. ” vallja mottóként a Friss Oxigén Alapítvány, akik 2006 novembere óta rendszeresen szerveznek futóversenyeket a profi futók és lelkes amatőrök részére. Kapcsolódva a város jubileumi ünnepéhez, december 10-én az Oxigén Kupa 3. fordulóját rendezik meg a Nagyerdőn. A verseny fővédnöke Balczó András olimpiai bajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója. 

Kapcsolódó cikkek