Szijjártó Péter (archív)

Szijjártó Péter: tízmillió dollárral járul hozzá Magyarország ehhez

Szijjártó Péter: tízmillió dollárral járul hozzá Magyarország ehhez

Tízmillió dollárral támogatja hazánk az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány azon céljához, hogy egy múzeumot és egy kutatóközpontot építsen fel Washingtonban. Ezt közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány a héten írta alá a szerződést a tervhez való hozzájárulásról, amelyet egy olyan alapítvány jegyez, amelyet az Egyesült Államok Kongresszusa 27 évvel ezelőtt hozott létre.

“A lengyel és magyar történelmi emlékezet közösségét mutatja, hogy a lengyel kormány is komoly összeget ajánlott fel”

– írta.

A miniszter kiábrándítónak tartja azokat a nemzetközi politikai törekvéseket, amelyek a kommunizmus bűneinek relativizálására és a kommunista ideológia képviselőinek mentegetésére irányulnak.

Kommunista diktatúrák emberek tízmillióit gyilkolták le, nyomorították meg vagy tették tönkre az életüket. Ezeket a bűnöket nem szabad feledni és nem szabad hagyni azok mentegetését sem – írta, hangsúlyozva,

fontos, hogy az utókor is megismerje a kommunizmus valódi arcát és méltó emléket állítson az áldozatoknak.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott:

“mi, magyarok, a szabadság népe fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szabadság földjén is legyen egy hely, amely folyamatosan emlékeztet mindenkit arra, hogy a kommunista rezsimek világszerte sok tízmillió ember haláláért felelősek”.

Kapcsolódó cikkek