“Öt jelentős, zöldügyekkel foglalkozó civil szervezet elemzést készített arról, hogy mely pártok képviselői szavaztak a legzöldebben az Európai Parlamentben, kik szolgálták leginkább a klímaválság elleni harcot. Az elemzést az Európai Madártani Szervezet, az Európai Éghajlatvédelmi Hálózat, az Európai Környezetvédelmi Iroda, az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség, valamint a WWF Európai Irodája végezte el az elmúlt 5 év szavazásai alapján a 30 legfontosabb környezetvédelmi, éghajlatvédelmi, illetve energiapolitikai jogszabállyal kapcsolatban. Az elemzés szerint messze a Demokratikus Koalíció EP-képviselői szavaztak a legzöldebben, magasan megelőzve minden más ellenzéki pártot, ahogy a legkevésbé zöld Fideszt is. A DK büszke arra, hogy már a szociáldemokrata-zöld szövetség létrehozása előtt is a zöldek hangja volt az Európai Parlamentben. A civilek elemzése is bizonyítja, hogy elkötelezettek vagyunk a klímaválság elleni küzdelemben, mert szociáldemokratákként is tudjuk, hogy vagy zöldek leszünk, vagy nem leszünk” – fogalmazott közleményében Rónai Sándor, a DK EP-képviselője, a DK-MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje.
Ez a téma Gyurcsány Ferenc pártjában
A civil szervezetek szerint a DK EP-képviselői szavaztak a legzöldebben az Európai Parlamentben. Ez áll a párt közleményében.
2024-04-21