Az Aranycsapat 1953-ban első sor: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula hátsó sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II. László, forrás: Fortepan/Erky-Nagy Tibor

Az egykori világelső magyar labdarúgó-válogatott, az Aranycsapat sikerei az anyaországi és a határon túl élő magyarok nemzeti büszkeségét erősítették, Lomnici Zoltán szerint ezért fontos, hogy a Kárpát-medencei fiatalok pénteken fejet hajtottak négy egykori csapattag sírjánál Budapesten a Szent István-bazilika altemplomában.
Squash, vagyis fallabda-ütők forrás: Pixabay.com

Az Európai Olimpiai Bizottságok végrehajtó bizottsága jóváhagyta a 2027-es isztambuli Európa Játékok programját, a multisport esemény több sportágban jelentős állomás lesz a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékok felé vezető úton.
Tekepálya bábukkal, forrás: Skitterphoto/Pexels.com https://www.pexels.com/photo/sport-alley-ball-game-4192/

A férfiaknál a Zalaegerszegi TK, a nőknél pedig a Tatabányai SC képviseli a magyar színeket a teke Bajnokok Ligája négyes döntőjében, amit a hétvégén rendeznek a boszniai Brckóban.
Szilágyi Áron balra és a dél-koreai Sanguk Oh a vívó-világbajnokság férfi kard csapatversenyének döntõjében a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 21-én, fotó. Czagány Balázs/MTI

Négy magyar vívó léphet pástra szombaton a 64-es főtáblán a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupán.
Koszorúk Papp László sírhelyénél a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívólegenda születésének 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Farkasréti temetőben 2026. március 25-én, fotó: Purger Tamás/MTI

Több budapesti helyszínen, köztük az egykori lakóházánál, illetve a sírjánál is megemlékeztek szerdán, születésének századik évfordulóján a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívólegendáról, Papp Lászlóról.
forrás: Pixabay.com

Hámori Luca úgy érzi, a múlt heti Bocskai ökölvívó emlékversenyen már látszott annak az öthetes munkának az eredménye, amit Houstonban végzett el a közelmúltban a legendás Ronnie Shields irányításával.
Kerékpár (illusztráció), forrás: Pixabay.com

Lotte Kopecky nyerte a női Milánó-Sanremo országúti kerékpáros egynapos viadalt, Vas Kata Blanka csapattársa sikeréért dolgozva 60. lett.
Focista dekázik a parton, fotó: Prasad Thripunnath/Pexels.com

Juhász Roland felemelő érzésnek nevezte, hogy a Puskás Arénában május 30-án sorra kerülő labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő magyarországi nagykövete lehet.