kórházi folyosó (illusztráció) forrás: pixabay.com

Műtőpanelek gyártására épült gyár Kaposváron

Műtőpanelek gyártására épült gyár Kaposváron

Átadták az orvosi eszközök előállításával és értékesítésével foglalkozó Vatner Kft. 1,8 milliárd forintból épült paneltechnológiai gyárát szerdán Kaposváron.

Vati Péter, a magyar tulajdonú vállalat ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy a 850 millió forint európai uniós és kormányzati támogatást élvező beruházás eredményeként a cég megkezdheti a legszigorúbb minőségi követelményeknek megfelelő saját fejlesztésű panelekből álló műtők gyártását.

“Ezek az új műtők már nem téglából és betonból, hanem érzékelőkkel felszerelt panelelemekből épülnek. Ha nincs a helyiségben senki, az ajtók bezárulnak, és a műtő fertőtleníti magát”

– tette hozzá.

Az ügyvezető kiemelte, termékükkel szeretnének kilépni a nemzetközi piacra.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere hangsúlyozta: a városnak továbbra is célja a teljes foglalkoztatás elérése és a munkabérek növelése, ehhez a somogyi megyeszékhely újraiparosítási programjában két fő ágazatként megjelölt gépipar és élelmiszeripar mellett új iparágak megtelepedésére is szükség van. Kaposvár két ipari parkja már megtelt, most nyitják a harmadikat – jelezte a településvezető. A polgármester beszélt arról, hogy a következő év gazdasági szempontból nehéz lesz, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a válságot sikerül átvészelni.

“A koronavírus-járványban az életünkért, a talpon maradásért küzdöttünk, most úgy küzdünk a talpon maradásért, hogy ki tudjuk fizetni a béreket, működtetni tudjuk a város minden szegletét és a gazdaságot”

– hangoztatta.

Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője bátor cégnek nevezte a Vatner Kft.-t, mert olyan időszakban fejlesztett, amikor sokan inkább visszalépnek a beruházásoktól.

“A vállalkozás abban bízik, hogy beruházása megtérül, és 35 új munkahelyet teremtve világszínvonalú terméket állít elő”

– tette hozzá.

A nyilvános cégadatok szerint a mintegy 70 embert foglalkoztató Vatner Kft. nettó árbevétele 2020-ban mintegy 13,1 milliárd, 2021-ben 4,7 milliárd forint volt. A cég adózott eredménye 2020-ban 3,3 milliárd forint, 2021-ban 878 millió forint lett. Vati Péter az árbevétel és a nyereség csökkenésének okaként azt jelölte meg, hogy 2020 a koronavírus-járvánnyal összefüggő megrendelések miatt kiugró év volt a társaságnak, a “normális működést” a 2021-es adatok mutatják. Jelezte, hogy az idén kis visszaeséssel, mintegy 4 milliárd forint körüli árbevétellel számolnak, de bíznak abban hogy a gyárnak is köszönhetően két év múlva a tavalyi árbevétel dupláját érik el.

Kapcsolódó cikkek